Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

Jól tudjuk, hogy a XVII. század első harmada táján egész Európát sújtó gazdasági és pénzügyi válság vetette vissza több ország termelését. Ezt követően a központi hatalom mind tudatosabban monopolizálta a marhakereskedelmet, amely révén annyira megcsappant az alföldi tőzsérek haszna, hogy a mind gyengébb közbiztonság miatt egyre kockázatosabb lett munkájuk folytatása."

8 Ismételten érdemes felidézni, 1676-ban maga Kecskemét város tanácsa kérte, hogy az uralkodó átmenetileg és bizonytalan időre függessze fel a város vásártartási jogát, kötelezettségét. Ezek a tényezők érthetően nem kedveztek az alföldi szarvasmarhák tartásának és értékesítésének."

9 Nem véletlen, hogy a legmagasabb vadszámot éppen 1678-ban rögzítették a város adókönyveiben, és a következő években csaknem folyamatos csökkenést észlelhetünk. A hetvenes évek második felében csaknem állandósultak a kuruc csapatok, Wesselényi Pál és Thököly Imre indokolatlan és szertelen követelései, a robotot teljesítőket ért különféle rablások, a város határában lévő gulyák megdézsmálása. Részben a közbiztonság állapotára, részben pedig a még ekkor is meglévő állományra vonatkozóan nyújt újabb támpontot az a korábban idézett jegyzék, amely azt rögzíti, hogy 1686. április 20-án egy tatár csapat milyen pusztítást, rablást vitt végbe a városban. Ez 63 olyan gazdát említ, akitől raboltak el ökröt: 22 főtől 1-2, 16-tól 3-4, 8-tól 5-6, 7-től 7-8, 3-tól 9-10, 5-től 11-15, 1-től 16 és ugyancsak egy gazdától 28 jószágot vittek el. Érthetően az egyes érintett gazdától nem feltétlenül hurcolták el az összes igavonó jószágát. Ezek az adatok elsődlegesen azt illusztrálják, hogy arányaikat tekintve jelentős számban voltak, akik mezei kertjeik müvelése érdekében igen komoly számban tartottak ökröket. Néhány esetben jelzik, hogy ökrökön kívül sok egyéb jószágot is elraboltak. G. Nagy Istvánnál pl. azt jegyezték fel: „8 ökrét, két szolgáját és minden marháival" elrabolták. Más esetben pontosabb tájékoztatást kapunk: Czirkátor Mihálytól „10 ökrét, azon kívül 15 magával való marhát" hajtottak el. A gazdag cívisnek számító Bíró Györgyöt ért kár tetemes volt: gulyásával együtt 60 marháját rabolták el. A hasonló vagyonú Balogh Istvánt ugyancsak gulyásával együtt „60 avagy 70 számú marhákkal" károsították meg. Sajnos több esetben nem jelzik pontosan az elvesztett jószágok számát. A város egyik legvagyonosabb emberéről, Varga Istvánról csak azt tudjuk meg, hogy „minden szolgáját, minden barom és ló és 10 ökör" volt a vesztesége. A „minden barom" jókora gulyát jelenthetett. A legnagyobb csapás valószínűleg a város talán leggazdagabb emberét, Kalocsa Jánost érte, akitől 28 ökrén kívül „minden apró marháját lovaival együtt, 3 gulyásokkal egyetemben" elraboltak. Az a tény, hogy három gulyását vitték magukkal a tatárok, érzékelteti, milyen komoly létszámú gulyája lehetett. Egyfajta támpont lehetne az ökrös gazdák számbavételéhez a közmunkalajstromokban fellelhető nyilvántartások sora. Tekintettel arra, hogy ezek vezetésében sok az esetlegesség, nem utalnak arra, mely gazdák mentesültek abban az évben vagy évszakban különféle okok miatt a szolgáltatásoktól, a legjobb esetben azt rögzítik, az adott követelés teljesítésekor éppen mely gazda hány igavonója vett részt. Ezért ezekből a lajstromokból csak azt tudjuk meg, hogy a város gazdáinak aránytalanul nagy része tartott ökröt, csaknem valamennyinek volt szarvasmarhája. 18 ZI MÁNYI Vera, 1976. 66-80., ill. 133-141. 19 Hasonló gondok terhelték nemcsak a szomszédos Nagykörös szarvasmarha-tenyésztését, hanem a környező falvakét is.