Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

amely 1690-es évek elejére vele kapcsolatosan kialakult. Az történt, hogy a „marhák pascuatiojára s legeltetésére rendelt régi Nyomást, mezőt és határokat szőlőknek, kerteknek fogták [többen] a b[ecsületes] varasnak el szenvedhetetlen kárára, és az ilyen csalárdsággal való foglalással az marhák pascuatiojára való mezőt annyira el szorították (az mint az határok reambulatiojakor szememmel láttam), hogy a város marháinak lehetetlen el élni, kiket a város lakosi mindennapi szükségekre az városban ben tartani, s közönséges csordára ki hajtani szoktak."

107 Egy későbbi (1697) tanácsi határozat egyértelművé teszi, hogy a városban többféle csorda létezett folyamatosan vagy alkalmi jelleggel. „Mivel az Regimentek meg kezdetiének indulni, szükséges az sokszor hirtelen jövő fel s alájáró Németekre nézve, hogy az Tized népének közönséges akaratból Eökre és szekere mindenkor készen legyen és vagy az Csordán vagy közelebb való helyen az Tized Népének Eökre tartassák és az eökör Csordás ki állíttassék."

108 Ezúttal részben módosították azt a régi gyakorlatot, hogy a „hetellők", a hosszú fuvarra kijelölt gazdák ökrei számára külön legelöt tartottak fenn. Mivel ez viszonylag távol volt a várostól, el kívánták kerülni a katonák és a tisztek zsarolását, garázdálkodását, a fogatok gyorsabb kiállítása érdekében a városhoz közelebb biztosítottak számukra megfelelő legelőt. Az viszont aligha kétséges, hogy ez a gyakorlat is a város minden tizedét, annak minden olyan gazdáját érintette, aki igás állatot tartott, és különféle szolgáltatásra volt kötelezve. Az a társadalmi feszültség, amely a mezőváros közelében és annak saját határában lévő nyaralók miatt már az ötvenes-hatvanas években keletkezett, amely nyaralókat a „marhásabb" gazdák szilaj marháik számára tartottak fenn, a XVII. század végén tovább nőtt. Ezek ismét olyan szintet értek el, hogy enyhítésük végett többen a város potior földesurához, Koháry Istvánhoz fordultak. 0 1698. március l-jén „a szegénység kérésére elrendelte [...] a város földén lévő nyaralók tolláltassanak, hanem azon földön, melyen volnának nyaralók, eökör csorda járó földé applicaltassék pro bono Publico." Tehát a közjavára való hivatkozással a város szegényebb gazdái elérték, hogy ezt a területet igavonó ökreik legelőjének megkaphassák.

109 * Bár a város valamennyi gazdájának szarvasmarhájáról nem maradt fenn nyilvántartás, a rendelkezésünkre álló szórványos adatok alapján több biztos támpontot lehet nyújtani. Ehhez sajnos a viszonylag helyigényes leírásokat kell elsőként felidéznünk, amely során célszerű a kronológiai sorrend megtartásával egyfajta tájékozódási lehetőséget megtartani. A legelső adatunkat 1594-ben rögzítették a tanácsi jegyzőkönyvben: „Gyóni Lukácstól az mely János nevű legény el veszett, attól maradott 68 V% tallér; fejér pénz fr. 8, den. 76. Ismét maradott 5 ökör, egy paripa nyergestől." Ezúttal nem egy gazda állatállományáról van ugyan szó, hanem egy nőtlen fiatalemberről, esetleg pásztorról, az eset idézés talán még sem felesleges. A következő - más céllal már idézett - adat használhatóbb: (1598-ban ) „Ugyan ez év gyümölcs oltókor a Tatárok Aligha kétséges, hogy a lakosság nagy részét közvetlenül érintő csordajárásról, csorda legelőjéről van szó. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1991. 41-43. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 102. és 170, BKMÖL IV. 1504/a. 230-232.