Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

Szivos Pál 20 4 2 1 40 Szivos Jánosné 18 1 1 2 1 Tóth Mihály 14 6 8 1 3 5 4 40 Tubák János 10 4 2 2 15 Varga István 115 12 20 12 16 22 7 2 120 Varga Péter 3 1 1 10 Itt is hangsúlyoznunk kell, hogy Kecskemét kb. száz évvel korábban élt meg hasonló nyomort, mint ezekben az években. Viszont az is kétségtelen, hogy több tucat család a rendkívüli veszteségek ellenére még mindig olyan jószágállománnyal rendelkezett, amelyhez hasonló a jobbágy falvakban még békés évtizedekben sem jött létre. Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy a szerényebb vagyonú - 5-20 közötti vadszámmal rendelkező - gazdák marhaszáma mögött csaknem kivétel nélkül élő állatok voltak. Állatállományukban nagyobbrészt néhány ökör vagy ló, rajtuk kívül esetleg egy-két tehén és néhány tucat juh volt. Egy-egy tenyésztés céljára tartott sertés is sok esetben fellelhető. A jómódúnak mondható gazdák, akik 25-60 közötti vadszám után fizettek adót, az igásállatok mellett a különféle jószágok tenyésztésére is komoly gondot fordítottak. A földművelést elsődlegesen segítő 4-6 ökör mellett jelentős számú ló után is adóztak. Juhállományuk pedig sokszor figyelemre méltó volt. Az ennél nagyobb vadszám után adózók között több olyan család található, amelyek a korábbi évtizedekben valóban nagyságrenddel nagyobb vagyont birtokoltak. A Deák, a Darányi, a Kamarás, a Kalocsa stb. család egykori vagyonának tizedrészét sem tudta megőrizni. Megmaradtak viszont szántóik, legelőik és szőlőik - néhány esetben számottevő készpénzük -, amelyek műveléséhez továbbra is igen jelentős számú igásjószágra volt szükségük, és amelyek révén néhány békésebb év alatt is sokat tudtak javítani jószágállományukon. Aligha kétséges, hogy Varga István, Kamarás János, Kalocsa István és Dömötör Gergely jószágállománya révén legalább megbízható fogalmat alkothatunk arról, milyen összetételű lehetett sok száz kecskeméti gazda jószágállománya a XVII. század békésebb éveiben. III. Szarvasmarhatartás A magyarországi szarvasmarhatartás alakulásáról, fejlődéséről még nem készült átfogó feldolgozás. Tekintettel arra, hogy országos összeírásaink csak a XVIII. századból maradtak fenn, a korábbi évszázadokról elfogadható összképet csak a helyi források széles körű és gondos feldolgozása alapján lehet majd elkészíteni. Éppen ezért minden egyes helytörténeti feldolgozás, amely kellő körültekintéssel készült, komoly formában segítheti ennek a „tablónak" teljesebbé tételét. Bár jól tudjuk, hogy az Alföldön évszázadok óta a nagyállattartás egyik meghatározó foglalkozási ág volt, forrásaink rendkívüli hézagossága miatt középkori szarvasmarhatartásunkról csupán néhány törvény

44 és egy-egy esetlegesnek mondható feljegyzés alapján tudunk következtetni. Ezek a megállapítások - egyebek hiányában - rendkívül hasznosak ugyan, de tudomásul kell vennünk, hogy mivel néhány benyomás alapján készültek, többségük az általánosság szintjét alig haladta MÁLYUSZ Elemér, 1983. 320-325.