Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - SOÓS LÁSZLÓ: MIKLÓS GYULA BORÁSZATI KORMÁNYBIZTOS JELENTÉSE 1884-ES SZERBIAI ÚTJÁRÓL
Az ottani királyi kormány nagy gondot fordít arra, hogy az újabban alkalmazott községi jegyzők, kik a községi testületek által életfogytiglanik választatnak és a törvényhatóságok által megerősíttetnek, kitűnő egyéniségek legyenek, s anyanyelvük mellett a francia és német nyelvet beszéljék, előny adatik azoknak, kik tanulmányaikat nagyobb részt a külföldön végezték, fizetésük havi részletekben az állampénztárból kiszolgáltatandó 1200 frank, ezen felül még a rendszeresített mellékjövedelmek után havonként 15-20 frankra számíthatnak. A szőlők megadóztatása négy osztály szerint történik, s minthogy dacára ezen négy adóosztálynak, a birtok megadóztatása mégsem arányos, a szőlőterületek újbóli felbecslése egy igazságos adókulcs megállapítása céljából éppen most van folyamatban. A Negotin területén fekvő szőlők megszemlélésekor feltűnt, miszerint az ottani Bivniczákban dacára annak, hogy a szüret még el sem kezdődött, máris pezsgő élet uralkodik, s hogy ott ideiglenes kávéházak és vendéglők nyittatnak, s a kenyérsütők is már hozzálátnak üzleteik berendezéséhez. Mindezen jelenségek a közelgő szüret előhírnökei, amikor is a szőlőbirtokosok az egész szüret tartamára a Bivniczákban tartózkodnak. Ezek után ítélve az itteni szüreteknek egy élénk és jó látogatott vásárhoz kell hasonlítaniuk. E helyen nem hagyhatom megemlítés nélkül még azt sem, hogy a negotini szőlők területén a szőlőérés sokkal jobban előre haladt, mint Kobischeritza községben. Minthogy Negotin város területén a phylloxera infectio három helyen észleltetett, mely a f.(olyó)év tavaszán szénkéneggel gyéríttetett, megszemlézés tárgyává tettük. A körülásott szőlőtőknél azonban a phylloxera jelenléte nem volt megállapítható. A gyérítés helye egy 1 méter mély árokkal vétetett körül, melyben oltatlan mész helyeztetett el, mely azután lett vízzel beoltva és földdel betemetve. A szerb királyi kormány el van határozva a phylloxera ellen egész eréllyel megküzdeni. 32 Azon nálunk is alkalmazott intézkedés, hogy az inficiált területek lobogó által legyenek jelezve és őrzés alatt álljanak, ott meglepő pontossággal vitetik keresztül. Éppen Radujevátzban való jelenlétemkor lett az oda hajón érkezett és a szerb kormány által bevásárolt 100 métermázsa szénkéneg partra szállítva, s a gyérítési eljárásoknál való használat végett az illető helyekre elküldve. Ezzel kapcsolatban bátor vagyok megemlíteni, hogy Fritzmann S. negotini gyógyszerész (Becskerek környékéről oda telepedett, jelenleg szerb alattvaló) állítólag egy phiíloxera irtószert fedezett fel, s megbízást nyert a szerb kormánytól, hogy ezen szerével 1000 inficiált szőlőtőn kísérletet tegyen, melynek eredménye annak idejében szakértők által fog megvizsgáltatni. Ami már a Szerbiában termesztett kiválóbb szőlőfajokat illeti, ezek közül egyedül a Cedireska és Sacinak nevű szőlők fordulnak elő tömegesebb mennyiségben, és ott ezek tenyésztésére fektetik a fő súlyt, miután a Sacinak bő festőanyagot és cukrot tartalmaz, a Cedireska pedig a legtöbb mustot szolgáltatja. Ezen két fő faj szőlőn kívül, ámbár csekély mennyiségben, a szőlőkben elszórtan még egy más vörös faj is találtatott, az úgynevezett cigányszőlő, amely a mi Purcsin szőlőnkhöz hasonlít, továbbá léteznek itt még más fehér fajok is, melyek azonban nagyon vastag héjúak és Szerbia a Berni egyezményhez, amely a filoxéra elleni rendszabályokat rögzítette, 1884-ben csatlakozott.