Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - MOHAY ÁKOS: KECSKEMÉT FISCALISI HIVATALA 1848 ELŐTT

berek, hogy előttük annyival esméretesebbek legyenek, azokat szolgálatra való kiállí­tások után azonnal összeírni és neveiket lajstromba foglalni tartoznak. 5. ..ezen pusztázó hadnagyokra a fiscálisi hivatal felvigyázzon, azon hivatal által ki­adandó rendeléseket tellyesítsék, az első hadnagyok pedig ugyanazon hivatalhoz minden két hetekben a tellyesítettekről szükséges relátiót, legyenek, valamint a bi­tangságba esett, elfogott vagy behajtott marhákrul is (bitang-kassza)." 18 A megszaporodott bűnesetekhez azonban a létszámot folyamatosan bővíteni kellett. A fískalátus fel is panaszolta ismételten az úriszéken, hogy nem áll megfelelő számú ember a megszaporodott feladatokhoz rendelkezésre: ,Az 1823- Esztendei T Úri Szék által 12 hadnagyok állítása rendeltetett, azomban a Város tsak hatót tart, és ezek is sokszor a Város gazdaságbeli szükségeire használtatnak." 119 Viszont a hivatal nélkülük nem tudott megfelelően működni. A pusztázó hadnagyok (ductor) télen a benti kertekben, nyáron pe­dig az egész határban tartottak „szemes vigyázatot", de emellett küldönci szolgálatot is el­láttak. 12 A város tisztségviselői közül mások felett is gyakorolt kisebb-nagyobb felügyele­tet a fiskálisi hivatal. A strázsamester például, akinek a feladata volt a levágandó marhák felvigyázása, „az olyan marhák eránt, melyeknek miként lett szerzése előtte gyanús, a fiscálisi hivatalnak a marha levágatása előtf jelentést kellett tennie. 121 Az ügyészek irá­nyítása alá tartoztak a börtönőrök és a börtönök is. XII. Rabtartás Kecskeméten Az elfogott gonosztevőket és az elítélteket a város börtönében tartották. A városháza földszintjén öt árestom, alul négy tömlöc volt. 122 Az ügyészség 1823-ban, jelentésében az úriszéket kéri, hogy a külön „Polgári árestomot" építsen, mivel az a tapasztalat, hogy a go­nosztevők a kisebb bűnösöket egy nap alatt kitanítják, és a polgári árestomba valamely „tiszteségesebb rendű lakos csekélyebb vétkéért záratna be". m Az új börtön építése azért is szükséges - mondja a jelentés - mert 20-30-an is vannak a rabok egy rakáson és „mulató­hellyé változtatják az árestomot, a testi fenyítéseket pedig csak annyiba veszik, hogy néme­lyike 15-20 pálcaütést is kiáll a másiknak egy pint borérf} 14 A rabok őrzését egy prófosz és néhány nem egészen megbízható őr látta el, elvileg szintén a fiscalatus utasítása szerint. De hol a főbíró, hol a másodbíró, hol a nótárius közvetlenül is adott utasításokat a foglyok­nak. 1812-ben egy börtönőrnek 50 it fizetés járt, valamint egy pár csizma, egy öltözet ruha, 14 véka búza és gyertyán kívül négy profont kenyér. 1 " 5 A fiskálisoknak, akár a pusztázó hadnagyok esetében, itt is komoly problémát jelentett az őrök alacsony létszáma, előfor­dult, hogy a város csökkentette a számukat akkor is, amikor a rabok száma növekedett. 1,8 BKMÖL IV. 1504/h. 2. 226-236. 119 KATONA József, 2001.253. 120 SZABÓ Attila, 2004. 128. 121 BKMÖL IV. 1504/h. 2. 484^195. 122 JOÓS Ferenc, 1979. 89. 123 BKMÖL IV. 1517/a. A Koháry család Kecskemét városi úriszékének iratai. Úriszéki jegyzökönyvek. 1823. szeptember 24. 124 Uo. 125 BKMÖL IV. 1504/b. 308.

Next

/
Thumbnails
Contents