Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

felszabadult területeket, legelőket ki tudták használni. Éppen ezért igen gyakori volt a panasz a szomszédok birtokán tett nagyobb károk miatt: „Hamarika János cirokjában Kerekes István sertései annyi kárt tettek, hogy az tartozik 36 vékányit megtéríteni." Egy alkalommal „Kamarás Ambrus bérese szóvá tette, miért etetik meg tíz munkás heti kaszálásának gabonáját" a bírák elé idézett személyek. A csőszök, akiket közvetlenül érdekeltté tettek a szabálytalankodók előállításában, olykor drasztikusan jártak el: „Gombos Miklós compareálván, tévé ilyen panaszt előttünk, hogy tudniilik Mányoki János Csősz lévén az szőlőben, egy Disznaját által lőtte.

3 Aligha kétséges, hogy sok gazda jelentősebb állományát saját kanászaira bízta. Egy bírósági ügyben megidézett „...Farkas Gergely kanásza, Zombor Jancsi [...] Demeter Márton kanászával [mentek] sertések keresni..."/

09 Ezekről a gazdákról sajnos kimutatás nem készült, így csak a bírságok kiszabása között lelhetünk rájuk vonatkozó utalásokat. A dicalis adózás hiányában a sertéstartás elterjedtségéről, társadalmi beágyazottságáról a XVII. századból nem maradt nyilvántartás. A legkorábbit, az 1707-ben készült adólajstromot a többi háziállat tenyésztésének ismertetése során is felhasználtuk. A tárgyalt évszázadhoz való időbeli közelsége miatt itt is érdemi támpontot jelent. A 293 törpegazdánál hat sertést találtak. A 187 kisgazda 49-et tartott. A 106 közepes vagyonú családnak 55 sertése volt, míg a 31 nagygazda állományát 120 db alkotta. Bár itt kétségtelenül a tenyésztés céljára tartott jószágokat vették nyilvántartásba, de még így is meglepően alacsony a sertések száma. Ezt részben azzal magyarázhatjuk, hogy a szabadságharc talán legkeservesebb esztendeit élte meg a város. * Miként utaltunk már rá, a tanács széles körű gazdálkodást folytatott, hogy működésének feltételeit biztosítani tudja, és bevételeit növelje. Több feljegyzés utal arra, hogy hosszú időn át tartott önálló kondát. A kanász vagy disznópásztor megnevezéssel a cselédek között ugyan csak 1669-től található a konvenciója, de nem kizárt, hogy már az előző évtizedekben is neveltettek sertéseket, hogy a város folyamatosan üzemelő konyhája számára a szükséges nyersanyagokat olcsóbban előteremtsék. A következő évtizedekben sem minden évből maradt feljegyzés, de a tucatnyi konvenció, a kanászokra utaló egyéb kitétel nyilvánvalóvá teszi, hogy megszakítás nélkül tartott a város kondát, nevelt sertéseket. A korabeli kanászok bérét ezekből a feljegyzésekből ismerhetjük meg: „Disznó pásztornak Istokot esztendeigh in fl. 6. Egész ruha. Nadrágért attunk f. 1, két szürcsuhát timon 9, az egyik hajol a bérire, f. 2, item adtunk neki d. 80, item 4 sing vásznat d. 32, dolmányát is, item d. 80, itemd. 20, item d. 80."

310 1679-ben még krónikaszerű versezetbe is bekerült a város kanásza: „8. February. Nem tudom mi okon Kis Ali serege/ Ide az Városra mái nap kerenge/ Nyolczad egész napig épen itt tekerge/ Város Kanásza is vélek Pestté mené."

31

1 308 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 182. és 136. A csőszök általában a kivetett bírság harmadát kapták meg: „Balogh Mihály disznaitól jött fl. 1. Item den. 40, melyet a csőszöknek adtunk." BKMÖL IV. 1510/i. 1640-1707. Töredékek, 78-79. 309 BKMÖL IV. 1504/a. 1690-1699. 241. 310 BKMÖL IV. 1508/c. 1674. Cselédek bére. A következő évben is rögzítették konvencióját: „Kanász f. 7. Egész ruha." Uo. 1675. 258. Ez a formula szinte változatlan formában fellelhető a következő években is. 111 HORNYIK János, 1860-1866.11.499.