Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

Hornyik János fő vonásaiban feltárta ezeket az oly sok szenvedéssel és rombolással járó eseményeket.

19 Tekintettel arra, hogy a török terjeszkedésével járó folyamatnak maga Kecskemét is szenvedő alanya lett, a hosszú háború közepén pedig a szultán minden védlevele ellenére ezt a jelentős települést is elpusztították, lakosait menekülésre kényszerítették, az ismételt talpraállás újabb évtizedeket vett igénybe. A város valójában csak az 1630-40-es évektől élt meg egyfajta fellendülést, amikor a viszonylag békésebb évtizedek köszöntek rá, és lehetősége nyílt arra, hogy részben kun pusztákat, részben pedig magán személyektől területeket béreljen. Ezek száma idővel meghaladta az egy tucatot is. A XVII. század végén Ágasegyháza, Köncsög, Felsőalpár, Bugac, Monostor, Borbásszállás, Szentkirály, Szentlőrinc, Pusztaszer, Tatárszentgyörgy, Vacs, Matkó, Kerekegyháza és Páka területét egyaránt kecskeméti gazdák hasznosították. Érthetően ezek mellett mindvégig használhatták a város eredeti határát (Nyír, Talfája, Kisfái, Városfold, Úrrét) és a város gazdáit szolgálták már a XV. század derekán a Kecskeméthez tartozóként emlegetett puszták: Juhász-egyház, Koldus egyház, Hethyen-egyház, Ballóság és Terech-egyház is.

20 A viszonylagos biztonságot nyújtó, és a várostól sokszor igen nagy távolságra levő területek hasznosítása eltérő módon valósult meg. A távolabbi pusztákat hosszú időn át mindenekelőtt az állattartók vették igénybe. Jórészt ezek lettek a „nyaralók", ide hajtották ki tavasszal a szarvasmarhákat és a lovakat, és innen csak késő ősszel kerültek a városhoz közelebb lévő telelőkre, ahol igyekeztek számukra a megfelelő mennyiségű takarmányt felhalmozni. Ezeken a telelőkön alakították ki a kaszálókat, és biztosítottak helyet a gabonatermesztés számára is. Mivel ezeket a helyeket, az ott felhalmozott takarmányt védelmezni kellett a kóbor állatokkal szemben, ezért árkokkal kerítették azokat be. Valójában innen származik a kert elnevezés. Egyébként ezt a szót több értelemben is használták. A város tanácsa 1599-ben Kovács Péternét, mivel „a kertekben káposztát lopott", arra ítélte, hogy egy káposztát a nyakába kötve a pellengérhez kössék. Ezek a kertek kétségtelenül a város közvetlen közelében voltak, melyekben különféle konyha-növényeket termesztettek. Más értelemben is használták ezt a szót: 1659-ben Garai János özvegye fordult panasszal a tanácshoz, mivel ismételt férjhez menetele után a gyerekei mellé kinevezett tutor, Garai Bertalan az árvák gyümölcsöskertjét eladta, és az árát elköltötte.

21 Ezeket a gyümölcsöskerteket, miként a zöldségeskerteket is, közvetlenül a város mellett hozták létre, és régtől fogva árkokkal, sövényekkel határolták, kerítették el egymástól. Ezektől tehát sok szempontból eltértek a közelebbi vagy távolabbi pusztákon, a telelők helyén létrehozott kertek, melyeket következetesen mezei kerteknek neveznek forrásaink. Mindaddig, míg a város lakosainak száma viszonylag csekély volt, a terjedelmes határon belül gyakorlatilag szabadon foglalhatott minden helyi adófizető maga számára telelőt, más szóval mezei kertet, a tanács által kijelölt és a gyakorlat által szentesített helyeken. Tekintettel arra, hogy a hódoltság második felében nemcsak a környező településekről elmenekült gazdák választották hosszabb vagy végleges lakóhelyül Kecskemétet, hanem Baranyából, Somogyból és Tolnából szinte tömege19 HORNYIK János, 1860-1866. II. és III. kötet. 20 HORNYIK János, 1927. 11-12. 21 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 51., ill. 63.