Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

sen jöttek ide,

22 a városhoz közelebbi puszták egyre szűkösebbé váltak. A gazdák között jelentkező feszültségek feloldása érdekében az önkormányzatnak kellett közbelépni. Az egykori szabad foglalások révén szerzett mezei kertek évtizedeken, egyes esetekben pedig minden bizonnyal évszázadokon át szorosan kapcsolódtak egy-egy családhoz. Ezeket, a famíliákon belül, az egyes generációk a szó szoros értelmében örökölték, sőt ha egyik vagy másik anyagilag szorult helyzetbe került, azt pénzért értékesíthette is. Ily módon vált fogalommá a pénzes kert. Ezek semmilyen formában nem hasonlíthatók valamely nemesi birtokhoz, annál is inkább, mivel Kecskeméten a tucatnyi nemesi család a hódoltság idején csaknem mindenben azonos módon vállalta magára a különféle terheket, miként a lakosság aránytalanul nagyobb részét kitevő parasztgazdák, akik jogilag jobbágyok voltak. Az egyik legrégibb, mezei kerthez kapcsolódó adásvétel a XVII. század elejéről való. Az 1677. február 23-án kelt tanácsi végzés szerint „Koncz Lukács ezelőtt körülbelül 70 esztendővel elszökött a városból s két mezei kertet eladott".

23 Unokái az eladáskor kapott összeg fejében vissza kívánták szerezni annak tulajdonjogát, de ezt a tanács nem hagyta jóvá. Több mint fél évszázaddal későbbről maradt ránk a következő adat: 1658-ban Moncsör János mondott le mezei kertjének tulajdonjogáról, amely Kerekes István és Szana István ugyancsak örökölt mezei kertje között volt, és az akkori adószedő bírónak, Benkő Gergelynek adta el 25 tallér fejében. A tanácsi jegyzőkönyvben rögzítették az aktus jogi alapját is: a birtok „az én eleimről maradott volt." Az adásvétel révén az új tulajdonos számára biztosította a tanács, hogy „örökben ... eő kegyelme bírhassa és birja mint sajáttyat és fiairól fiaira szallyon ha penigh másnak el akarna adni, szabad legyen mindenkor.,,

24 A pénzes kerthez fűződő jogot még a városból sok évvel korábban elköltözött személyek is megtartották. Ezt igazolja, hogy az Érsekújvárba távozó Takó N. leszármazottja, Takó Ferenc is érvényesíthette a Kecskemét határában lévő mezei kertjéhez fűződő tulajdonjogát, és az itt hagyott kertjük árát az új tulajdonoson be tudta hajtani. A ránk maradt feljegyzések ismeretében azt tapasztaljuk, hogy a pénzes kertek értéke fokozatosan növekedett. Takó Ferenc 1660-ban mindössze 20 tallér fejében engedte át végleg örökölt pénzes kertjének tulajdonjogát. Egy negyedszázaddal később Farkas Péter pedig már végrendeletében úgy nyilatkozik, „...az mezei kertnek az árát, száz tallérokat letörtem volna...". A jelzett érték reális voltát jelzi, hogy később „...kéntelenségből attam az kertnek felét Kovacz András uramnak ötven tallérokon."

25 A pénzes kertek birtoklása az örökösök között több alkalommal okozott jogi ellentéteket, és emiatt több perben kellett döntenie részben a helyi tanácsnak, részben pedig a másodfokú bíróság szerepét betöltő ún. „fogott bíráknak". Petes János leányai 1662-ben, a famíliájuk tagjai között kerekedett viszály során, kertrészük megváltását nem vállalták, hanem a bíróság előtt „...azt felelték, ők az kertről el nem állnak, sem az árát fel nem veszik, hanem az mely részt az ő atyjok bírt, abban az kertben ők is azon megmaradnak és azzal megelégszenek". A törvényszék állásfoglalása egyértelművé teszi a korabeli jogértelmezést: „Mi mind a két félnek az feIVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1985/c. 189-434. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 114-115. PAPP László, 1936. 92. Az a tény, hogy a két szomszéd is pénzes kertként bírta saját ingatlanát, arra enged következtetni, hogy a pénzes kertek, vagy legalábbis azok nagyobb része egy jól behatárolható helyen lehetett. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 74.