Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

alatt is volt pince: „A felső kapu mellett, mindjárt a pince felől, egy verem búza." Ezt nyilvánvalóan évtizedekkel korábban készítették, és minden bizonnyal folyamatosan használták is. Valószínűleg erre a pincére utal a következő feljegyzés: „Anno 1690. Szabó Bálint uram főbíróságában az dézsmaborok mennyi számú hordókval töttenek, midőn egészlen megtöltettenek az pincében az forradás után."

303 A református egyház minden bizonnyal kőtemplomuk elkészítése során készíttette pincéjét, amit bérbe adott. Az 1697-ből származó elszámolás szerint: „Reformata ecclesiának pincebért és boltbért 47 hordóktól fizettünk tall. 17, gar. 4, den. 16."

304 A hordók számának pontos meghatározása egyértelművé teszik hogy egy igen komoly befogadóképességű és minden bizonnyal jól megépített bortároló lehetett, amit a következő évszázadban is több alkalommal említenek a bérleti díjak kifizetése során a városi elszámolások. Az 1699-ből származó következő feljegyzés, bár pincét említ, valószínűleg kocsmaépület, vagy részben az is lehetett: „Innya való fazekat vettem az homoki pincére gar. 5, den. 20."

305 Ezek alapján is nyilvánvalóvá válik, hogy már a XVI-XVII. században Kecskeméten is jelentős számban voltak bor tárolása kiválóan alkalmas pincék. Ezek jelentős méretére enged következtetni egy 1704-ben felvett tanúvallomásból egy újabb adat: „Szentkirályi János, 43 éves...vallja: mikép Kecskeméti István volt hadnagya katonáival e tanút körül vévén, kínozni akarta s lovai hollétét vele megvallatta, azután a pinczében elrejtett lovait onnan kivonta...".

306 A testáló vagyonosabb gazdák is megemlékeznek szőleik, házuk és egyéb ingatlanuk mellett pincéjükről is.

307 A szőlő gondozása, művelése mindig sok munkát, egyre több tapasztalatot és egyre nagyobb szakmai ismeretet igényelt. Éppen ezért a termőre forduló szőlőket nemcsak a gazdák, hanem a tanács is védelmezte. Mint korábban jeleztük, Hornyik János már 1599-ben talált utalást szőlőpásztorra. A későbbi évtizedekben mind a tatároktól, mind a német katonáktól óvni kellett a termést. 1687-ben „Méltóságos generális Veterani őnagysága tábora itt lévén, az salagvardiáknak fizettünk, kik mind az várast és szőlőhegyeket őrizték, primo flo. Rhenenses 34, 2-do garast nro. 33."

308 A közbiztonság hiánya miatt az év korábbi hónapjaiban is igyekeztek távol tartani a szőlőkből és gyümölcsösökből az illetékteleneket. A tanács 1701. július 24én hozott határozata értelmében: „...ez naptúl fogva Senki is más ember szőllejében sem éttzaka sem nappal ne járjon, el se mennyen, annál inkább más ember jószágát senki is a szőllőkben ne praedállya és ne Tolvalyojja, mert ha megszóllíttatik az Csőszöktűi vagy kapásoktól és semmit nem felel a megszólításra, hatalom adatott az kapásoknak és az Csőszöknek, hogy az ollyan emberhez mindgyárt hozzá lőjjenek, és ha mi rajta esik magának tulajdonittsa, és ez után fegyver adatik mind az csőszöknek mind az kapásoknak kezekben."

309 A rendelet szinte statáriális szigorral járt el, ami önmagában érzékelteti, mennyire gyenge lehetett ezekben az években a vagyonbiztonság. BKMÖL IV. 1510/a. 1685. 66. BKMÖL IV. 1510/i. 1690. 51-54. Uo. 1697. 34-35. Uo. 1699. 43-45. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 203. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 76. BKMÖL IV. 1510/i. 1687. 20-41. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 197.