Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN
Másik ilyen elnevezés a „karomi fa", amely olykor „csongrádi karomi fa" formában is feltűnik: „Ismét hozattunk Csongráddúl egy öreg karomi fát f. 235. Árulták d. 24...Két öreg karomi fán, az melyet vöttünk egyiket f. 235, az kettő f. 470. árulták den. 26. Jött rajtuk haszon készpénz tall. 65, item f. 1, d. 82". „Egy csongrádi öreg fán jütt haszon készpénz tall. 52...". „Csongráddúl hozattunk volt egy karomi átalagot f. 107...". „Egy karomi fán jütt be haszon készpénz tall. 20...". „Csongrádi Isztankotól kettiek (sic!) három karomi fát teli borral, egy-egy fának az ára f. 242, id est kétszáznegyvenkét forint.. .". 296 Valójában három, egymástól eltérő nagyságú hordóval állunk szemben: a körültekintő megfogalmazás és a hozzájuk kötött ár nem hagy kétséget afelől, hogy a karomi fa, az öreg karomi fa és a karomi átalag számottevően eltér egymástól. Ez a néhány eset nem teszi lehetővé, hogy egészen pontosan meg tudjuk határozni a köztük lévő különbségeket. A helyben használt hordók méretére újabb támpontot nyújthatnak a végrendeletek. Pl. Király Mihály 1697-ben „...egy másfélszáz pintes átalag bort..." hagyományozott. Ez kb. 240 liternek felelt meg. Tóth Máté 1709-ben egy 12 akós hordót tele borral hagy örökösére. 297 Ebbe a hordóba közel hét hektolitert szűrtek (679 1.). A kiforrt bort Kecskeméten az esetek többségében kamrában tárolták, ahol télen a fagy, nyáron a meleg károsította az értékes árut. Természetesen a pince nem volt ismeretlen ezen a vidéken sem. A hódoltság kori állapotokat jellemezve Égető Melinda kiemelte, hogy Ballá krónikájában megemlíti a nagykőrösi eklézsia pincéjét, majd hozzáteszi, hogy a nagykőrösi számadáskönyvekből tudjuk, nem nagy számban, de a 17. században már voltak pincék a városban a Iegmódosabb családoknál. Kecskeméttel kapcsolatosan Hornyik Jánosra hivatkozva utal az 1678. évi statútum részletére, mely megtiltja, hogy vasárnap istentisztelet előtt a város pincéjében szeszes italt mérjenek. Joggal állapítja meg, hogy ezek gyakran borivó helyek voltak, s nehéz megállapítani, mikor voltak valóban bortároló helyiségek. 298 Mindenképpen feltűnő, hogy Szabó Kálmán, aki a szőlőtermelés és a borkészítés minden fontosabb részével alaposan foglalkozik, nem tesz említést a kecskeméti pincékről. Valójában ennél az italmérő helynél több alkalommal találunk borospincére utalást. Miként korábban már említettük, egy 1598-ból való feljegyzés egy „szőllőbeli pincze felől" történő adásvételt rögzít. 299 A város felvásárolt borainak tárolása végett 1682-ben készült főbírói bejegyzés: „Pince és házbéreket boroktúl fizettünk f. 14." 300 A bérlet összegéből kiindulva igen jelentős méretű pincéről lehetett szó. A következő évből is van adatunk: „Ezen megírt bőrnek, Császárné pincéjében valónak...az ára... tall. 343, gar. 3, den. 20." 1 A pincét ez alkalommal ugyan nem bor, hanem bőr tárolására bérelte a város, de nyilvánvalóan egy igen kiterjedt készítmény lehetett, amit más esetekben minden bizonnyal eredeti céljának megfelelően hasznosítottak. A város gabonavermeinek 1685-ben történő számbavételekor két helyen is említenek pincét. „Zakri háza előtt, a kis ajtóhoz közel, az pince felől, egy verem búza." Ugyanebből a felsorolásból megtudjuk, hogy a városháza épülete BKMÖL IV. 1508/c. 1663. 182-186., uo. 1664. 160-182. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 43., ill. 53. ÉGETŐ Melinda, 1993. 165. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 50. BKMÖL IV. 1510/i. 1682. 39-46. Uo. 1683. 3-6.
