Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

vesznek borokat - 230 forint árút - a bortermesztés tehát jó lábon áll."

263 Ez utóbbi adat kétségtelenül sokatmondó. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a helyi szőlőés bortermelés normális körülmények között többé-kevésbé képes volt fedezni a helyi igényeket, sőt szerencsés esetekben más településekre is tudtak belőle eladni. A szőlőművelésre utaló feljegyzések sorát a következő évekből származó adatokkal folytathatjuk. Az 1598-1602. év főbírói számadáskönyv 31. lapjáról másolta ki: „Góbor János, Pál Jánossal és Hajdár tatárral Szolnokba küldetvén... 1 kosár szöllőt, 41 pint bort...", vitt magával. A következő oldalról: „Angyal Fábián és Hacoka Péter a 'Tatár Császárhoz' küldetvén, visznek oda...3 korsó égett bort, 2 kis átalag égett bort...". Néhány sorral odébb ezt találta: „A bíró a vezérhez küldetvén költségre magához vészen 3 f. 8 dénár szőlő-tized pénzt...". A következő oldalakról újabb adalékokat talált a szőlőtermesztéssel kapcsolatosan: „Király István Süveg Tamással és hajdár tatárral Pestre küldetik sz. Demeter nap előtt... visznek oda... 20 pint égett bort...". „Sz. Demeter után harmadnappal ...a szolnoki bég a városba jővén, csapatával elfogyasztott 97 pint bort... 2 pint égett bort." Néhány nappal későbbről való: „Farkas Lőrinc és Varga Bakos János Szolnokba a béghez küldetvén, visznek ... 1 kosár almát, 12 l

A pint bort...". Egyik esetben sem történt utalás arra, hogy bármelyik ajándékot valamely más településről szerezték volna be. Ez alkalommal azt célszerű kiemelni, hogy alig néhány héten, hónapon belül sok adat található, amelyek közvetlenül vagy közvetve a városban levő szőlőtermesztésre utalnak. A következő években egymást érik a hasonló részletek. Ezek közül is néhányat célszerű még kiemelni, mivel félre nem érthető bizonyítékokat. „1601. Laus Deo sit. Szent Mihály másnapján új szörént az tatár Murzának haliinak mit attunk Péntökön...Vittenek ki egy átalagbeli az mi kicsin Dézmabor volt...". Tehát a bordézsma rendszeres szedése kétségbe vonhatatlan tény. Ugyancsak 1601-ben hozott tanácsi döntésből emelte ki a következő sort: „1 szöllőmíves ember napi bére 10 pénz."

264 Ugyanebből az évből való a következő kijegyzése: „Az Kalmár Márton Szőlőié felere [félére] az meölliet az Predicatorok bírtanak mith keöltötteönk varasul. Vargha János bíró Vram az Pestül haza iőt 10 forint liszt arabol keöltöt elseő nap rea kesz penszt 7 Embeörnek mecöttenek d. 70, attak 10 penszt égiknek egik[ne]k Tarhora 2 d. hagimat is d. 4, feölöstökömben...",

265 Mindkét adat nemcsak azt bizonyítja, hogy olyan kiterjedt szőlők voltak a város határában, amelyek lehetővé tették egy számottevő társadalmi réteg számra rendszeres bérmunkát, hanem azt is, hogy a társadalmi csoportok közötti konfliktus elkerülése végett a tanács rendszeresen meghatározta a szőlőkben végzett különféle munkák napszámbérét. Egyben megtudhatjuk azt is, hogy a prédikátorok számára bérelt szőlő müvelésének költségeit a tanács magára vállalta, és a maximált bért magára nézve kötelezőnek tartotta. Ezek után joggal állapíthatjuk meg, hogy Kecskemét XVI. századi szőlőkultúrájára nem csupán egy-két utalás alapján lehet következtetni. A felsorolt adatok súlyát még növeli az a tény, hogy ezekből az évtizedekből nagyon kevés és erősen töredékes írott emlékünk menekült meg a pusztulástól. Éppen ezért joggal állíthatjuk, hogy Kecskeméten a jelzett időpontban egy nagy hagyományokon alapuló, jelentős IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 50-51. HORNYIK János, 1860-1866. II. 49-50., ill. 70. és 76. BKMÖL XIV. 66. Hornyik János kecskeméti főjegyző hátrahagyott iratai. 2. d. 4. tétel. Az 1599— 1601. évi főbírói számadás 216. lapjáról másolta ki.