Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN
51-60 — 3 61-70 1 71-80 — 1 81-90 1 Összesen: 297 213 88 83 315 Ha a három dézsmajegyzék adatait sorra vesszük, azt látjuk, hogy számottevően csökkent a viszonylag kis mennyiségű dézsmát adók száma. A kenyérgabonánál érthetően be kell számítanunk azt, hogy 1689-ben a termék nagyobb arányát kellett leadni. Az árpa és a zab esetében viszont nincsen ilyen befolyásoló tényező, mégis azt találjuk, hogy jelentősen csökkent a viszonylag kis mennyiséget termelők száma: az árpánál kb. 50-ről 40%-ra, a zabnál pedig 34-ről 22%-ra. Ha az árpából és zabból leadott mennyiséget nézzük, azt találjuk, hogy ezt a csökkenést nem ellensúlyozta igazán a többi csoport arányos növekedése. Úgy tűnik, hogy valójában a termelők számának apadását rögzíthetjük, és ezt csak valamelyest ellensúlyozta a piacra nagyobb mértékben termelők száma. Tehát e téren is észlelhető, hogy a háborús rablások, a közbiztonság rendkívüli megromlása a kisebb vagyonnal - főleg kisebb igaerővel - rendelkező termelőket, a távolabbi pusztákon szántóvető gazdákat sújtotta leginkább. Ha a leadott dézsma összes mennyiségét tekintjük, a kapott számok ugyancsak ezt a tendenciát rajzolják fel. Az egykori 114-ről 57-re - tehát pontosan felére csökkent a kisebb mennyiségű dézsmát adók száma. Ezzel szemben a 6-20 negyedet leadóké mindössze 10 fővel nőtt. Az ennél többet beadók száma is csak 63-ról 7l-re emelkedett. Ha tehát beszámítjuk a gabonadézsma beadásának jelentős megnövelését, itt is a termésmennyiségen belül inkább csökkenést semmint érdemi gyarapodást észlelhetünk. XIII. táblázat: A gabonatermelés összetétele a dézsmaj egy zékek alapján 1672 1675 1689 1 66 59 75 2 222 154 132 3 65 110 88 4 1 — 20 Összesen: 354 323 315 A gabonatermelés valós összetételét a XIII. táblázat csak részben tükrözi. Ennek elsődleges oka az, hogy nem észlelhető következetesség az egyes tanácsi határozatokban a dézsmálásra kijelölt növények és a dézsmálás során szedett termények között. Bár a cirkot, a kölest és a tönkölyt is csaknem kivétel nélkül dézsmálásra jelölték, és a dézsmát adók esküjében is legtöbbször megjelentek ezek a termények, ennek ellenére a beszedéstől többször eltekintettek. 159 Az 1685. évi esküminta: „Az igaz Isten, az Atya, a Fiú, Szentlélek egy örök Isten téged úgy segélje, mind búzabul, árpábúl, zabbúi, kölesbűi, cirokbúi igazán a dézsmát megadod a várasházához, a szerint az mi illeti, az borbúi is." BKMÖL IV. 1510/a. 1685. 34. Az 1689. évi lajstrom sem a cirok, sem a bor beadását nem tartalmazza.