Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

lentő mázsában 155 szokás megadni, célszerűnek láttuk, hogy néhány elkerülhetetlen átszámítást ennek alapján megkíséreljünk. Ennek során igyekeztünk mindenféle ön­kényes és megalapozatlan számítási műveletet elkerülni, és eljárásunk korrektségé­nek érdekében pontosan jelezzük a táblázat készítésnél követett eljárás minden lépé­sét. A hivatkozott három táblázatban előbb az egyes terményekből beszedett dézsma mennyiségét rögzítettük negyedbe átszámolva. A következő oszlopban található az egyes termények valószínűsíthető teljes összege ugyancsak negyedben meghatá­rozva, amit a kiszabott dézsma mennyisége és a dézsmálás aránya alapján feltételez­hetünk. A harmadik oszlopban fertályba átszámolva találjuk az adatokat. Ennek az átszámítását azért láttuk indokoltnak, mivel a városra nehezedő szolgáltatásokat, az ennek teljesítéséhez szükséges vásárlásokat, az egyes termények árát sorra fertály­ban határozták meg. Mivel a három dézsmajegyzékben a különféle gabona mennyiségét mindig űr­mértékben szabták meg, előbb indokolt volt, hogy hektoliterbe számítsuk át a kapott végösszegeket. Erre annál inkább szükség volt, mivel újabb bizonytalansági tényező lehet a hektoliterben megadott gabona kilogrammban történő meghatározása. Te­kintettel arra, hogy a dézsmaként beadott, de minden bizonnyal a különféle katonai egységek számára szállított termények sem voltak olyan mértékben tisztítva, aho­gyan napjainkban a betakarító gépek ezt el tudják végezni, és kétségtelenül számot­tevő eltérés lehetett az egyes gazdáktól beszedett termékek minősége között is, nem lehetséges pontosan meghatározni, hogy egy hektoliter búza vagy árpa hány kilo­grammot nyomott. Itt is kockázatot vállalunk az átszámítással, de fenntartva bárki­nek a lehetőséget arra, hogy pontosabb kalkulációt végezzen. Mint korábban jelez­tük, egy fertály 8 kisvékával lehetett egyenlő. Ennek alapján egy fertályt 200 liter­nek tételeztünk fel. A búza hektoliterenkénti súlyát 70, az árpáét 65, a zabét pedig 55 kilogrammban számítottuk. X. táblázat: A beszedett dézsma megoszlása 1672-ben 1 Mennyiség (negyedben) Búza Árpa Zab Tönköly Összesen 1- 5 185 179 52 3 114 6-10 83 67 12 ­92 11-20 37 51 13 ­85 21-30 6 9 1 ­31 31-40 3 5 ­­14 41-50 1 ­­­9 51-60 ­­­­5 61-70 ­­­­2 71-80 ­­­­2 Összesen: 315 311 78 3 354 1876-ig a mázsa 100 fontot jelentett, azaz kb. 56 kg-ot. BKMÖL IV. 1504/m. 1672. 140-167.

Next

/
Thumbnails
Contents