Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

években távolról sem emelkedett olyan mértékben, mint a korábbi évszázadban, az élelmiszertermelésben a különféle gabonafélék meghatározóak maradtak. Ezek fontosságát, az irántuk való keresletet a kontinens számottevő részein nagyban növelte az oly sok helyen katasztrofálisnak bizonyuló hosszú háborúk sora. Itt, a Kárpátmedencében a század legelején és annak utolsó harmadában határozták meg döntően a csaknem rendszeresnek mondható portyák, majd az ismételt dúlásokkal járó hadjáratok a lakosság életkörülményeit, mivel a hívatlan keresztény és „pogány" katonák tömegeit kellett élelmiszerekkel ellátniuk. De még a békés évtizedekben is túlontúl sok fegyverest kellett az erősen megritkított lakosságnak élelmeznie. Bár joggal túlzottnak tarthatjuk a velencei követ jelentésében fellelhető adatokat, amelyek szerint a magyar végvárakban az 1650-es években 80 ezer katona szolgált, és kétkedve fogadhatjuk Evlia Cselebi török utazó tájékoztatását is, amely szerint magának a mindenkori budai pasának 12 ezer felfegyverzett katonája lett volna, és sok szandzsák közül csak a kanizsaiban 26 ezer fegyverest állomásoztattak - hisz az igazság szerint csak becsléseink vannak a két haderő létszámáról -, de elfogadhatónak látszik, hogy a 260 ezer főnyi török hadseregből kb. 60-80 ezer katona biztosította a muszlim uralmat az egykori Magyarország középső területén. Az viszont aligha vitatható, hogy a hódoltság területén a török katonaság létszáma a század derekán meghaladta a királyi és az erdélyi fegyveres erők együttes számát.

107 Ezek utánpótlását és élelmezését a korabeli közlekedési eszközök mellett távolabbi országokból rendkívül nehéz lett volna biztosítani. így a helyi lakosság megterhelése, különféle terményeinek és szolgáltatásainak igénybevétele mindkét részről elkerülhetetlen volt. Ráadásul tudnunk kell, hogy a lovas katonai egységek számára - főként a hadjáratok során - folyamatosan tetemes mennyiségű szemes takarmányt kellett biztosítani. Ezek alapján érthető, hogy a gabonatermelés ezekben az évtizedekben az egész ország területén egyik meghatározó tevékenyég maradt. E megállapítás a törökök által megszállt részen minden bizonnyal még inkább helytálló. A hódoltság területén a rendkívül gyenge közbiztonság, a legváratlanabb időben feltűnő portyázó és rabló csoportok, bandák nagy mértékben zavarták, hátráltatták a valamilyen védelmet mégiscsak nyújtó mezővárosoktól, falvaktól távol eső mezei kertekben végzett földművelést, mégis létük fenntartása és a békeidőkben is rendszeresnek mondható nagyon megterhelő szolgáltatások előteremtése érdekében a lakosság rákényszerült minden veszély vállalására annak érdekében, hogy a szükséges tömegű gabonát megtermelje és betakarítsa. Szeged és Vásárhely, Debrecen és Nagykőrös, valamint Cegléd történetírói már évtizedekkel korábban feltárták e jelentős települések gazdasági életének fontosabb területeit. Alig hihető, de sokatmondó tény, hogy eddig a hódoltság egyik legmarkánsabb, legjelentősebb mezővárosának, Kecskemétnek XVII. századi növénytermesztéséről, ezen belül a gabona termeléséről érdemi adatokat elsődlegesen a XX. század első felében Majlát Jolán, az utóbbi évtizedekben pedig Buza János Nagykőrösről készített feldolgozásaiból kaphattunk.

108 Kecskemét jeles monográfusa, Hornyik János ugyanis közel 150 évvel ezelőtt kora igényeinek megfelelően írt munkájában elsődlegesen a katonai, a politikai eseményekkel és a város szolgáltatásainak, adóinak alakulásával, az ezekben az évtizedekben számottevően formálódó, az újabb hatalmi viszonyok között a maga súlyáért, szerepéért keményen dolgozó VÁRKONYI Ágnes, R., 1985. 1314-1315. MAJLÁT Jolán, 1943. BUZA János, 1985.