Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

átlagos jobbágytelek két-háromszorosán gazdálkodhattak. A mezei kertek ismertetése során láthattuk viszont, hogy jelentős számban voltak kisebb birtokok is, amelyek csupán a nagyobb gazdák kertjei közötti részekre terjedhettek ki, közöttük nemegy csupán néhány fogás nagyságú volt. Az eredetileg létrehozott pénzes kertek öröklés révén óhatatlanul aprózódtak, esetenként pedig tovább bővültek. A tényleges talaj műveléssel és termeléssel kapcsolatos ismertetés előtt újból célszerű kiemelni, hogy Kecskeméten az egyes gazdák lényegesen szorosabb jogokat formálhattak a művelésük alatt álló birtokkal szemben mint a királyi Magyarországon lévő jobbágy falvak nagyobb részében. Tekintettel arra, hogy a pénzes kerteket saját tulajdonának tekinthette minden gazda, azokat a területeket mások művelés alá nem vehették. Egyetlen adat sem utal arra, hogy itt valaha is ismert lett volna a nyomáskényszer, ami a falvak jobbágyainak termelőmunkáját sokban korlátozta. A városadomány kertek művelésével kapcsolatban hasonló előnyökről szólhatunk. Ebből adódóan a gabonatermesztéssel és a rétek, legelők hasznosításával, termőképességének javításával kapcsolatosan gyakorlatilag teljesen szabadon járhatott el minden gazda. A város határában a szántóföldek művelésével kapcsolatos feljegyzések nagyon hiányosak. Az esetek jelentős részében ezért csak következtetésekre hagyatkozhatunk. Kétségtelen, hogy a hatalmas legelők a szántóföldek viszonylagos bőségét eredményezték, bár akármely részét gabonatermesztésre nem lehetett egy-egy gazdának a tanács engedélye nélkül feltörni. Aligha tévedünk, hogy a század első felében, amikor még a város lakossága lényegesen kisebb számú volt, szabályos parlagolásról aligha beszélhetünk. A század második felében, amikor a lakosság és ezzel a gabonatermesztéssel foglalkozók száma jelentősen megnőtt, racionálisabban kellett a mezei kertek lehetőségeivel élni. Sajnos kevés olyan feljegyzésünk van, amelyek alapján egyértelműen megállapíthatnánk, hogyan végezték a gabonatermesztésnél az egyik meghatározó munkát, a szántást. Az ekére vonatkozó egyik első feljegyzés 1685-ből való: „Pulyai Istvánon vettem flo. 1, hogy Sándor Gergely ekéjét elvonatta."

70 A kisbirtokosnak mondható Kottondi Máté 1699-ben készített végrendelete jelentősen segít a további tájékozódásban. Döntése: „...ekémet talyigástúl, két lapos vassal és egy csoroszlyával..." „... feleségem mostoha fiának [hagyom]".

71 Ez a hagyaték azt érzékelteti, hogy már a XVII. században elterjedt ezen a vidéken is az akkor még országosan távolról sem általánosan alkalmazott, minden tekintetben korszerű, fordítós (ágy-) eke, amelyet minden esetben talyigával kapcsoltak össze. Ezek kivétel nélkül talpas ekék voltak, nagyobbrészt egyenes gerendelyüek. Ez az eketípus a következő évszázadban is a föld megművelésének egyik legfontosabb termelési eszköze volt.

72 Ez már lehetővé tette a talaj egyenletes és viszonylag alapos forgatását. A szántáshoz szükséges hatékony és korszerű eszköz mellett a békésebb évtizedekben kellő mennyiségben volt a városban elegendő igaerő. Ezekben a századokban az ökrök fizikai erejét használták elsődlegesen a szántásnál. A gazdagabb parasztok nyolc-tíz ökröt is folyamatosan hasznosítottak, míg a szegényebbek, a kisbirtokosok jelentős hányada csak két ökröt tartott, és összefogva végezték az egyes műveleteket. Kellő adatok hiányában csak valószínűsíthetjük, hogy a nagyobb iga70 BKMÖL IV. 1510/i. 1685. 6-9. 71 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 46. 72 BALASSA Iván, 1968. 159.