Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

erővel rendelkező gazdák már ekkor két vagy három szántással készítették elő az ősziek alá a talajt. A tavasziak számára mindig kevésbé dolgozták meg a talajt. A szántáson belül az egyik legfontosabb művelet a parlag feltörése volt. Ehhez kötött talajon 8-10 ökröt kellet az eke elé fogni. A homokon kisebb igaerővel is boldogultak. A szántás mélysége viszonylag csekély lehetett, csupán 5-10 cm mélységben hasították fel a talajt. A második esetleg a harmadik szántást már 2-4 ökörrel végezték. Még így is lassan haladt a földek feltörése. Négy-hat ökörrel végzett talajművelés esetén is naponta legfeljebb egy köbölös földet tudtak megművelni.

73 A gabona vetése sok évszázados gyakorlatnak megfelelően kézzel történt. Ez az eljárás érthetően nem tette lehetővé, hogy a magvakat arányosan szórják szét, és a gyenge minőségű borona alkalmazása miatt nem fedte be kellő mennyiségű föld. A szántóföldek trágyázása ekkor még csaknem ismeretlen volt. A „telelőkön" összegyűlt, nagyobbrészt szabadon lévő jószág a birtok jelentős részének termőképességét évről évre fenntartotta. A mezőgazdasági munkán belül ekkor is az egyik meghatározó folyamat a termény betakarítása volt. A gazdasági év egyik legnagyobb, az éves élelem biztosítása szempontjából az egyik legfontosabb művelete az aratás volt. Ezen túlmenően a török hatóságoknak és katonáknak történő különféle szolgáltatások is megkövetelték, hogy ne csak az egyes gazdák, hanem maga a tanács is kellő gonddal készítse elő e munkát, tőle telhetően csökkentse a zavaró tényezőket. Nem véletlen, hogy erre a fontos folyamatra utaló rendeletek, szabálysértések fordulnak elő legnagyobb számban. A török katonák hosszú fuvarral, vagy gyalogos ingyen munkával kapcsolatos követeléseit mindenkor nehezen viselte el a város, de a „derék munka" idején, a nyári betakarításkor minden munkáskéz kiesése fokozott gondot jelentett. Éppen ezért a könnyen megvesztegethető török tisztviselőket időről időre megkörnyékezték. Egy 1668-ban készült feljegyzése szerint „alajbégnek tall. 26 [fizetett a tanács] az gyalogokért, hogy bármire az aratáskor ne kérjen embert."

74 Az ilyen megvesztegetés sajnos nem járt mindig kellő eredménnyel, hisz egy másik katona újabb követelésekkel jelentkezhetett, mivel semmilyen formában nem volt szabályozva az ilyen jellegű szolgáltatás. Annak érdekében, hogy a betakarítás folytatható legyen, a hosszú fuvarra kirendelt gazdák igyekeztek napszámosokkal helyettesíttetni magukat. Ily módon viszont a munkabéreket és fuvarbéreket jelentősen emelni lehetett. A tanács szabályozó szerepe, a gazdák érdekeinek védelmezése ilyen esetekben vált igazán fontossá. Erre is érdemes idézni egy példát: „Az mikor az derék dolognak ideje nincsen, az kocsisnak béri négy-négy forint, költség négy-négy pénz, egy emberiül egy-egy kenyereit. Aratáskor öt-öt pénz, egy-egy kenyér, az aratás után ismét f. 4, költség d. 4, kenyér. Soha feljebb ne verjék."

75 A különféle szabályozásra annál inkább szükség volt, mivel a város határában - több korábbi véleménnyel ellentétben - már a XVI. században is igen széleskörű gabonatermesztés folyt.

76 A jobb módú gazdák már ekkor jelentős számba vettek igénybe idegen munkaerőt, más szóval a bérmunka alkalmazása e területen már ekkor megszokottnak volt mondható. Mivel csak a század utolsó évtizedéből maradtak fenn - és ekkor is csak töredékesen - a magyar közigazgatás révén létrejött feljegyGAÁL László, 1978. 223-228. Az egy köbölös föld, azaz egy zsákos, kb. egy holdnyi terület. BKMÖL IV. 1510/i. 1668/1669. 72-85. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1991. 13. MÉSZÁROS László, 1979. 72-82.