Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

ELŐADÁSOK - KŐFALVI TAMÁS: A DIPLOMATIKAI FORRÁSOK KIADÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉS PÉLDÁI MAGYARORSZÁGON

világosítást ad. A sorok számozása mellett a lábjegyzetekben jelölésre kerül a betűalakok sajátossága (pl. hosszított, díszített), különleges elhelyezkedése (pl. feljebb írva, margón, sorok között), sajátos írásmódja, és a szöveg valamennyi egyéb jellemzője (áthúzás, hiány, törölés, javítás, betoldás, sajátos rövidítések), és természetesen a nyilvánvaló hibák javítása. A kritikai kiadás textusához jelentős mennyiségű kiegészítő szöveg kapcsolódik. A kiadó sokszor külön bevezetőben számol be a kiadási elvekről, a szöveg jelentőségéről, keletkezésének körülményeiről. A kritikai kiadás részletesen leírja az eredeti példány fizikai jellemzőit (méret, íráshordozó, íráskép, grafikus ábrázolások stb.), illetve közli mindazon információkat, amelyeket az esetleges átíró oklevelek őrizek meg róla. Emellett teljeskörűen feltárja a szöveg kiadásait, fordításait, regesztáit, valamint a hozzá kapcsolódó kommentárokat. Az oklevelek esetében is igaz, hogy kritikai kiadásra csak a kiemelkedő jelentőségű források érdemesek. Ilyeneket ad közre az a Györffy György által szerkesztett forráskiadvány, amely 1000 és 1131 között kiadott, a magyar történlem szempontjából meghatározó jelentőségű okleveleket és leveleket tartalmaz.

10 A kötetben több magyar vonatkozású császári és pápai oklevél mellett kritikai kiadásban található meg számos egyházmegye és monostor alapító oklevele, valamint az első magánoklevelek is. Teljes szövegű fordítás A diplomatikai források publikálásának további lehetősége a - többnyire latin nyelvű - szövegek fordításban való megjelentetése. A fordítások célja, hogy a forrást szélesebb közönséghez juttassák el. A fordítások, bár legtöbbször tudományos igényességgel készülnek, elsősorban mégsem a kutatást, hanem az ismeretterjesztést szolgálják. A fordításban megjelenő diplomatikai források esetében a felhasználó elszakad az eredeti szövegtől, kénytelen a fordító értelmezésére hagyatkozni. Az oklevélszövegek fordítása nemcsak nyelvi - sőt, sajátos forráscsoportról lévén szó, talán nem is elsősorban nyelvi -, hanem értelmezői feladat. A fordítónak az adekvát fordítás elkészítéséhez - a forrás nyelvezetének alapos ismerete mellett - sokrétű (történelmi, helytörténeti, jogtörténeti, segédtudományi stb.) tudással kell rendelkeznie. Nagy a felelőssége, hiszen a fordítás a legtöbb felhasználó számára átlátszatlan, vagyis a kontroll lehetősége nélkül a fordításra kell hagyatkoznia. Természetesen igaz az is, hogy a fordításra sosem szabad olyan súlyt helyezni, mint egy kritikai vagy akár egy eredeti nyelvű kiadásra. A fordítás - akármennyire jó is az - tudományos vizsgálatok forrásbázisául csak igen korlátozott módon alkalmas, kiváló lehetőségeket rejt viszont az oktatás és a művelődés terén. A forrásokkal való konstruktív viszony kialakításának, a forráskezelés, forráselemzés, forráskritika alapvető módszerei bemutatásának és megtanításának, illetve a történeti források iránti tisztelet kialakításának igen hasznos segédlete. Ugyancsak jelentős szerepet játszik helytörténeti feldolgozások, illetve helytöréneti olvasókönyvek anyagaként. Az oklevelek teljes szövegét közlő forráskiadványok sajátos - viszonylag ritka - formáját jelenti a kétnyelvű kiadás, amelyekben a fordítás mellett az annak alapjául szolgáló eredeti nyelvű szöveg is megtalálható. Georgius Györffy (ed.): Diplomata Hungáriáé Antiquissima. Vol. 1. Ab anno 1000 usque ad annum 1131. Budapest. 1992.