Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

ELŐADÁSOK - KŐFALVI TAMÁS: A DIPLOMATIKAI FORRÁSOK KIADÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉS PÉLDÁI MAGYARORSZÁGON

A regeszta Valamennyi eddig említett kiadási forma erősen kötődik az eredeti szöveg terjedelméhez. A kritikai kiadás terjedelme szinte egyáltalán nem kontrollálható, de a teljes szövegű közlések esetében is alig-alig van mód a terjedelmi szempontok figyelembe vételére. A diplomatikai források hagyományos, papír alapú kiadásának legkisebb fajlagos költségű változata ezért a regeszta, amely az oklevél olyan tartalmi kivonata, amely szövegében az eredeti dokumentum valamennyi lényeges információját tartalmazza, és tudományos apparátussal rendelkezik. Nyelve megegyezhet a forrás eredeti nyelvével, de az esetek többségében nemzeti nyelven kerül megfogalmazásra. A regeszták elkészítése magas szintű értelmezői és nyelvi absztrakciós tevékenység, hiszen az oklevél valamennyi történeti értékkel bíró mozzanatát tömör nyelvi formába sűrítve kell rögzítenie. A regeszták készítésének két legnehezebb összetevője a lényeges információk körének meghatározása, valamint a legmegfelelőbb nyelvi konstrukció megalkotása. Mindkét tevékenység erősen szubjektív jellegű, előbbi alig, utóbbi pedig gyakorlatilag egyáltalán nem kanonizálható. Univerzális szabályrendszer híján a többé-kevésbé egységes gyakorlat nagyobb forráskiadó műhelyekben alakul ki, bár ezeken belül is folyamatosan formálódik, alakul. A regesztázás alapelveit tekintve a magyar medievisztika ma két eltérő, jól kitapintható gyakorlattal rendelkezik. Az egyik - időben korábban kialakult - irány a Zsigmond-kori oklevéltár készítésének hosszú és viszontagságos története során formálódott ki. Ennek a kivonatolási eljárásnak Mályusz Elemér volt a legfőbb meghonosítója és terjesztője, s az oklevéltár köteteiben lényegében mind a mai napig ezek az elvek érvényesülnek.

11 Az oklevelek tartalmi kivonatolásának és feldolgozásának újabb gyakorlatát az Anjou-kori oklevéltár munkálatai kapcsán dolgozta ki a Kristó Gyula főszerkesztőségével működő, Blazovich László, Érszegi Géza, Makk Ferenc alkotta szerkesztőbizottság.

12 A Zsigmond-kori oklevéltár eddig megjelent hét kötete 28 204, az Anjou-kori oklevéltár eddig napvilágot látott 21 kötete pedig 28 204 számozott regesztát tartalmaz. A regeszta fő részei a dátum, a regesztaszöveg és a kritikai apparátus. Ismertetésük e helyütt megoldhatatlan, de összefoglalásuk hozzáférhető: Mályusz Elemér: A Zsigmond-kori oklevéltárról. In: Századok, 116. 1982. 923-958., időbeli változásaikról pedig az egyes kötetek előszói tájékoztatnak. Ezen elvek rövid összefoglalása megtalálható az Anjou-kori oklevéltár 1990-ben megjelent, Kristó Gyula által szerkesztett első kötetének előszavában. Szerk.: Kristó Gyula. Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum andegavensium illustrantia 1301-1387. I. 1301-1305. Budapest-Szeged. 1990. 8-10.