Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

ELŐADÁSOK - KŐFALVI TAMÁS: A DIPLOMATIKAI FORRÁSOK KIADÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉS PÉLDÁI MAGYARORSZÁGON

hogy a korszakban nagyon divatosak voltak az ún. kalászatok, amelynek során a kutatók utazásaik során szinte véletlenül eljutva egy-egy levéltárba, könyvtárba, az ott talált eredeti iratokból kedvük szerint mazsolázva, pontos hivatkozások és következetes szabályrendszer nélkül adtak ki néhányat. A XIX. század utolsó harmadában új generáció vette át a vezető szerepet történettudományban, és azon belül a forráskiadás terén is. Az 1867-ben alapított Magyar Történeti Társulat körül tömörülő, jól képzett új nemzedék (Ipolyi Arnold, Fejérpataky László, Károlyi Árpád, Nagy Gyula) már elméletileg megalapozott, tervszerűen végrehajtott forrásfeltárást hirdetett meg. Az új elvek alapján a források közreadásánál már nem volt elegendő az alaki hűségre törekedni, hanem a kiadásnak a szöveg belső értelmét is vissza kellett tükröznie. Ennek érdekében alapkövetelménnyé vált a helyesírási következetlenségek (központozás, egybeírás-különírás) egységesítése, a dátumoknak és a rövidítéseknek a feloldása, az irat létrejötte körülményeinek tisztázása, ha lehetséges, az író személyének és felhasznált forrásainak feltárása, illetve ha szükségesnek tűnt, értelmező jegyzeteknek a szöveghez fűzése. Az elveket írásban is rögzítették, így jelent meg 1921-ben a Történelmi Társulat forráskiadási szabályzata. A magyar forráskiadás másik nagy adóssága a Rákóczi-szabadságharc leverése (1711) utáni időszak forrásainak megjelentetése volt. Ezen a lemaradáson enyhített némiképp a két világháború között megjelent, Magyarország újabbkori történetének forrásai c, 42 kötetből álló sorozat. Az 1948-tól a szocializmus jegyében meghirdetett tudománypolitika nem kedvezett a forráskiadásnak. A korábban indított akadémiai forráskiadvány-sorozatok elakadtak, a néhány megjelenő forráskiadvány pedig csak igen alacsony példányszámban láthatott napvilágot. A forráskiadást, amely fokozatosan kikerült az Akadémia és a Történettudományi Intézet fő tevékenységi köréből is, a Történelmi Társulatban és a levéltárakban folyó munka tartotta életben. Mindezek ellenére, ha nagy nehézségek közepette is, de néhány kiadvány mégis el tudott jutni a megjelenésig. Kiadásra kerültek a XVI-XVII. századi Úriszéki jegyzőkönyvek és Urbáriumok, valamint megindult Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke és a Zsigmondkori oklevéltár c. sorozat. Jellemző ugyanakkor, hogy ez utóbbi munka első kötete 1951-ben, második kötete 1956-58-ban, a harmadik viszont csak 1993-ban jelent meg. Ezen kiadványok mellett megemlíthető az ugyancsak magas tudományos színvonalat képviselő Veszprémi regeszták, Ráday Pál iratai, valamint II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai megjelentetése. Nem forráskiadvány ugyan, de a forráshasználat szempontjából nélkülözhetetlen a Kosáry Domokos által szerkesztett Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába című munka. Mindezzel együtt azonban a tudománypolitika a forráskiadó tevékenységet - amellyel tudományos fokozatot szerezni természetesen nem lehetett - lenézte, és sokszor mintegy megtűrt büntetőfeladatként rótta a tudományos élet egyéb színtereiről kiszorított kutatókra. 1990 óta a magyar forráskiadó tevékenység ismét fellendülőben van. Bár a piaci körülmények miatt a legtöbb forráskiadvány továbbra is alacsony példányszámban (néhány száz példány), és sokszor rossz terjesztői háttérrel jelenik meg, ennek ellenére ma már a történettudomány minden területére és korszakára vonatkozó gyűjteményekkel találkozhatunk.