Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)
TANULMÁNYOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG ÁLLAMÜGYÉSZSÉGE AZ 1918-19-ES FORRADALMAK IDEJÉN
kérdések tömegében. Az adott viszonyok között az esküdtek nagy része sem lenne mentes a félelem hatásától, ami őket ítélkezésükben gátolná. Kurovszky Ferenc kassai főügyész szerint az esküdtbírósági eljárás számos alakisághoz kötött, nehézkes, fáradságos, sok időt igénybevevő, mégsem minden tekintetben megnyugtató eljárás. A zavaros politikai, közlekedési és nehéz életviszonyok között, az ellenség által megszállt területeken az esküdtszékek megalakítása, annak zavartalan működése nem biztosított. A túlterhelt ügyészségek attól is tartottak, hogy az esküdtszéki eljárás újabb rendkívüli munkaterhét hárítana az apparátusra. 27 A politikai célnak megfelelően azonban 1918. december 8-án megjelent a nép esküdtbíráskodásáról szóló 1918: III. néptörvény, amely keretszabályozást adott és csak néhány alapelvet rögzített: hatálya alá utalta a sajtó útján elkövetett, továbbá minden politikai jellegű, valamint más fontosabb bűncselekményt. A jogszabály nem szabatos meghatározása miatt a vádhatóság kezébe került annak eldöntése, hogy mely bűnügyet tekint esküdtbíróság elé tartozónak. A néptörvény kiadása után sem változott az idézett ügyészi felfogás az esküdtbíráskodásról. A vádiratok szerint az államügyészségek tartózkodtak a bűncselekmények olyan minősítésétől, amelyek az esküdtszék igénybevételét tették volna szükségessé. Ez viszont csak úgy volt lehetséges, hogy ehhez az Igazságügyi Minisztérium az eljárások gyorsasága érdekében hallgatólagosan hozzájárult. 28 A kormány hamarosan belátta, hogy a rendkívüli körülmények között nincs lehetőség a hosszadalmas, bonyolult eljárásokra. így az Igazságügyi Minisztérium 1919 januárjában néptörvény-tervezetet dolgozott ki, melyben foglalt szabályokat „az államélet belső berendezkedésének és a közbiztonságnak végleges megszilárdulásáig" lehetett volna alkalmazni. E tervezet a kivételes viszonyok miatt elvetette az esküdtszékeket, érvelésében a korábbi ügyészi véleményeket magáévá téve. Az igazságszolgáltatás hatékonysága érdekében alapvetően a Gybp. szabályait kívánta alkalmaztatni. A tervezet elfogadására azonban már nem került sor. 29 Jelentősen érintette az igazságszolgáltatás működését a közkegyelem gyakorlásáról szóló, 1919. február 12-én kiadott XV. néptörvény, melynek célja a háborúval összefüggő eljárások végleges lezárása volt. A jogszabály négy szempontból határozta meg az amnesztia irányát: a büncselemények fajtáira, az elkövetők személyére, a büntetés mértékére, továbbá az elkövetés idejére volt figyelemmel. A kegyelem kiterjedt a népköztársaság kikiáltása előtt elkövetett politikai jellegű (ezeket a 2. § pontosan meghatározta), továbbá a forradalom győzelme, október 3l-e előtt történt közönséges bűncselekményekre, a 6. § (4) bekezdésében felsorolt néhány tényállás, pl. a gyilkosság, rablás kivételével. Az amnesztia végrehajtása érdekében az igazságügyminiszter 1919. február 22-én adta ki 6495. számú rendeletét, melyben foglaltakat alapvetően az ügyészségeknek kellett teljesíteniük. 30 Ennek során a büntetéseket meg kellett vizsgálni, hogy alkalmazható-e rájuk a kegyelem. A büntetésüket töltő elítélteket azonnal szabadítani kellett. A folyamatban lévő eljárásoknál tisztázni kellett, hogy kegyelem alá esnek-e. Indokolt esetben az ügyész a bíróságnál indítványozta a megszüntetést. Az ügyészeknek előterjesztést kellett tenniük a minisztériumhoz, ha kétséges volt számukra a cselekmény kegyelem alá esése, politikai SCHÖNWALD Pál, 1969. 355-356. Uo. 358-359. Uo. 380-381. Magyarországi rendeletek tára. 1919. 457—462.
