Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - ÁDÁM ANDRÁS: AZ ELSŐ KECSKEMÉTI TEMETÉSI SEGÉD-EGYESÜLET TÖRTÉNETE (1836-1868)

Tatai András (1803-1873). Tanár, Debrecenben, Pesten, Bécsben, Göttingenben, Jénában is tanult. 1831-től, rövid megszakítással haláláig a kecskeméti református akadémián tanított. Az egyesületben előbb helyettes, jegyző, majd 1855-től jegyző volt. 1856-ban két évre Pestre hívták tanítani, ezért lemondott.

8 Az egyesület megszűnése 1865-ben Zajzon István befizetett pénzét követelte vissza az egyesülettől, hosszas hivatalos levelezést indítva el ezzel. Ám a mintegy négy évig tartó huzavona, illetve az ennek kapcsán keletkezett iratok segítségével megismerhetjük az egyesület tényleges megszűnésének történetét. Zajzon István anyósát, Szőke Sándornét íratta be az egyesületbe, és helyette fizette az esedékes 10 krajcárokat. Hogy egészen pontosan milyen összegre rúgtak a befizetések, az nem derül ki. Mindenesetre annyi, hogy érdemes volt miatta ügyet kavarni. Zajzon István akkortájt Budán a Helytartótanácsnál „hivatal szolga" volt. Mi sem természetesebb, mint hogy a Helytartótanács szólította fel „Kecskemét város közönségét" 1865. augusztus 13-án, hasson oda az egyesületnél, hogy fizesse vissza a Szőke Sándorné nevében és helyett befizetett halott-díjakat! A szabályok ezt azonban nem tették lehetővé. Annak, aki akár önként kilépett, akár kizárták, semmi követelése nem lehetett a továbbiakban, aki pedig tag és életben van, nem jogosult térítésre. Márpedig Szőke Sándorné még ekkor élt és tag volt, mivel az egyesület „...végképpeni feloszlását ki nem mondotta, hanem jobb időkre halasztotta el ügyeinek rendbehozatalát". Zajzon István a „...kiegyenlítendők közé tartozván alázatos véleményem szerént a' Társulat viszonyának jobbra fordulásáig várakozásra volna utasítandó, annyival is inkább, minthogy az érdekelt Szőke Sándorné még a jelenben is életben lévén az ő jogos követelése csak ennek elhunytával lépne életbe..."- írja többszöri sürgetés után Hajagos Illés, Kecskemét polgármestere. Zajzon István, ezt a választ nem fogadta el, így a Helytartótanács decemberben újabb vizsgálatra utasította a város elöljáróságát. Ismét csak többszöri sürgetés után, 1866. augusztus 20-án kelt a válasz, amelyből megtudhatjuk, hogy már az egyesület választmánya is megszűnt működni anélkül, hogy az utolsó évi pénztári számadást véglegesen lezárta volna. Időközben, éppen a Zajzon-ügy kapcsán a pénztárkönyveket ellenőrizték, kisebb észrevételek történtek. Tisztázásukra Wiszt Jánost felkérték, de ő súlyos betegsége miatt eddig nem tudta vállalni. Budáról október 9-én indult az újabb, szigorú levél Kecskemétre, Hajagos Illés polgármesternek címezve. Ebben a Helytartótanács komolyabb rendszabályok alkalmazásával fenyegetőzik, mivel „...17 havi botrányos késedelem..." után sem történt lényegi intézkedés. Végre elkészült az utolsó évi (1864) zárószámadás, és ennek „eredménye", hogy 528 pfrt a gyakorlatilag behajthatatlan követelés, és 126 pfrt. 7 kr. (132 ft. 77kr. osztrák értékben) pénztári maradvány az egyesület teljes vagyona. Ezt meg is írták a Helytartótanácsnak azzal, hogy Zajzon István ügye aztán lesz lezárható, ha az egylet működni kezd, vagy véglegesen feloszlik. Ez utóbbi esetben a pénztári maradvány sorsáról a közgyűlés határoz, s ha a tagok közötti arányos felosztás mellett döntenének, Zajzon István is megkaphatja a rá eső részt. A Helytartótanács a választ elfogadta, értesítette PÉTERNÉ FEHÉR Mária-SZABÓ Tamás-SZÉKELYNÉ KÖRÖSI Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét. 1992.