Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - SOÓS LÁSZLÓ: A KECSKEMÉTI ÁLLAMI „MIKLÓS" SZŐLÖTELEP FELADATKÖRE A FILOXÉRA ELLENI KÜZDELEM ELSŐ ÉVEIBEN

c) az amerikai alanyokra helyi mívelésre megkívántató alkalmas fajok tenyésztése, illetőleg ojtó vesszők nagyban leendő szaporítása; d) az ojtás különböző módjainak tüzetes tanulmányozása és oktatása." A kecskeméti kísérleti szőlőtelep tervezett nagysága már önmagában jelezte, hogy létrehozói nem a korábban felállított telepek feladatkörét fogják lemásolni. Nagyon jól látták, hogy a szőlővesszők forgalmának tilalmához ragaszkodó minisztérium és az újratelepítésekhez szükséges szőlővesszőket igénylő tennelők közötti érdekellentétet a vész idején csak jelentős állami szerepvállalással lehet feloldani. A korábban az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás, illetve a filoxéra felügyelők alá rendelve kialakított, viszonylag kis alapterületű - 3-15 kat. holdas - telepeken (Farkasdon, Istvántelken, Szendrőn, Fehértemplomon, Székesfehérváros és Peéren) főleg az Amerikából hozott alanyok ellenőrzését, szaporítását és oltását végezték. Az ellenőrzött, a filoxérának ellenálló fajták iránti kereslet nagyságát jól érzékelteti, hogy 1884 tavaszán, amikor az állami telepek ún. amerikai vesszők eladását megkezdték, az ország területén számos olyan magán, egyesületi és önkormányzati szőlőtelep létrehozásáról döntöttek már, amelyeket a továbbszaporításra kívántak berendezni. Ezek a - legtöbbször pár holdas nagyságú - telepek elsősorban egy-egy településen élő gazdák igényeit tervezték kielégíteni. Azon kormányzati szándék végrehajtásához, mely szerint a hegyvidéki bortermelés csökkenését országos szinten a homoki szőlőtermelés elterjesztésével kell ellensúlyozni, a korábbinál lényegesen nagyobb mennyiségű, államilag ellenőrzött szőlővessző előállítására volt szükség. A szőlővessző-szükséglet biztosítása mellett lényeges kérdésként vetődött fel, hogy a hegyvidéki ültetvények pusztulása miatt kiveszéssel fenyegető fajtaállomány helyébe milyen európai fajták megmentésére kell központi intézkedéseket hozni. Azzal mindenki egyetértett, hogy az Amerikából származó immúnis fajták jelentős része rossz minőségű termést hoz, ezért ezeket az új szölőtelepeken hazai, eddig is kedvelt fajtákkal kell beoltani. A hagyományos fajták megmentésének másik lehetősége az volt, hogy a termesztésre szánt alanyokat a kecskeméti telepen ellenőrizve elszaporítsák, és olyan homoktalajú ültetvényekben helyezzék el őket, ahol a filoxéra kártételeinek nincsenek kitéve. A szőlővesszők termesztésével és forgalmazásával foglalkozó új telep - a szaporítóanyag kiválasztásával - eszközül szolgált arra is, hogy az új ültetvények fajtaállományának összetételét befolyásolja. Szőlészeink már korábban megállapították, hogy még a kisebb területen gazdálkodók ültetvényeiben is - sok esetben a vidék éghajlati és talaj adottságainak meg nem felelő - a szőlőfajták egész gyűjteményét alakították ki. Az ennyire változatos fajtaállomány mellett határozott karakterrel rendelkező, évről évre garantáltan jó minőségű bort nem lehetett előállítani. Az ún. fajtatisztítás érdekében a földművelésügyi miniszter 1883-ban arra utasította a vincellérképezdék igazgatóit és a vándortanárokat, hogy a tevékenységi körükhöz tartozó területeken található szőlőfajtákat írják össze és a továbbtennesztendőkre tegyenek javaslatot.

15 MOL K 168 1883-5-6 Minisztériumi aktajegyzet a borvidékenként termeszteni javasolt szőlőfajták meghatározásáról. Budapest, 1884. január 9.