Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

mondhatjuk, hogy talaja részben vagy egészben homokos volt, ami nem csekély mértékben befolyásolhatta a növénytermesztés, köztük a takarmánytermesztés lehetőségeit is, és ilyenformán korlátozhatta a korszerűbb állattartás kialakítását is. Kecskeméten a reformkorban a földterület minél jobb kihasználása érdekben egyre több gazda szakított a korábbi századok hagyományos művelési szokásaival. „Rendesebb gazdáinknál már divattá vált a 3 nyomású szántás-vetés ... Már innen átcsalogatni a helybeli gazdákat a váltógazdaságra, úgy vélem könnyebben esik."

190 Ennek egyik alapvető feltétele a szántóföld tulajdonlása, illetve legalább hosszabb időszakon át történő kizárólagos bérlése volt. s Még Nyugat-Európában is csak a XVIII. század vége felé jelentkeztek a mezőgazdaságon belül az igazi változások jelei. Éppen ezért a következő évtizedekben még a legtöbb magyar nagybirtokon is a hagyományos, az előző évszázadokból örökölt módon végezték a különféle mezőgazdasági munkákat. Csak a XIX. század elején lehetett megállapítani érdemi változásokat az ország nyugati határához közel eső legjelentősebb nagybirtokokon.

191 így érthető, hogy Kecskeméten is a hagyományos művelési eljárások uralkodtak a legtöbb paraszti gazdaságban. A Ladányiak sem képeztek kivételt. A napóleoni háborúk után a gazdák nagyobb része a korábban megtapasztalt, szüleiktől eltanult eljárásokat, munkamódszereket alkalmazta. A reformkor vége felé viszont Csányi János, a város főjegyzője meggyőződéssel állítja, hogy „Kecskeméten már számosan találtatnak jó szántóvető gazdák, akik rendszeresen ugarolnak, jó mélyen 3-szor szántanak, az egymásra való többszöri magvetést kerülik", de azt is kénytelen volt ugyanekkor megállapítani, hogy ez a többségre még nem vonatkozott, és az igényesebb eljárásoktól is idegenkedtek: „átallyában véve nekiek bizony még helyes képzetek nincs a czélirányos és könnyebb ekéről s gazdasági gépekről, a füllesztés által való baromtáplálásról stb."

192 Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy igen sok esetben a megfelelő tőke is hiányzott ezek meghonosításához. A mezőgazdasági munkákon belül a terméseredményt elsődlegesen a szántás minősége határozta meg. Ennek végzésére nemcsak vidékünkön, hanem az egész ország területén már a fordítós (ágy-) eke volt elterjedt, amelyet minden esetben taligával kapcsoltak össze. Ezek kivétel nélkül talpas ekék voltak, nagyobbrészt egyenes gerendelyüek, bár akadt kisebb számban görbe gerendelyű is. Nálunk leggyakoribb az ún. nehézeke volt, amit rendszerint négy ökör vontatott.

193 Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük, a reformkorban a Ladányi-birtokokon már vasekéket, vagy legalábbis vasas ekéket használtak. Az 1853-ban elkészült leltárban csupán egy alkalommal utalnak egyértelműen faekére, amelyről azt is megállapították a leltározók, hogy rossz. Minden más esetben egyszerűen ekéről szólnak. A faeke minden bizonnyal már évekkel korábban kiszorult náluk a használatból a lényegesen hatékonyabb, jobb vasekék megvásárlása után. A leltározás során három birBKMÖL IV. 1504/c 178. A Kecskeméti Gazdasági Intézetnek küldöttségi tervezete. A tízoldalas irat nincs paginálva. Más források is ezt erősítik meg: „A földművelésnél az úgynevezett három nyomású gazdászat követtetik, u. m. 1./ A szántóföldnek egy harmadrésze őszi gabonavetésre. 2.1 Egy harmadrészben tavaszi vetésre használtatik. 3./ Egy harmadrész pedig ugarnak, pihenőben hagyatik." KUBINYI Ferenc-VAHOT Imre, 1853. 107. WELLMANN Imre, 1979. 7.; MÉREI Gyula, 1948. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1989/c. 108-109. BALASSA Iván, 1968. 159., ill. GAÁL László, 1978. 219.