Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

gyaik nem voltak, azok ingyenmunkájára nem számíthattak. Kecskeméten évszázadok óta a vagyonosabb gazdák kizárólag bérmunkásokat vehettek igénybe: zsellérek, pásztorok, cselédek és napszámosok munkaerejét vásárolhatták meg. Ugyancsak kiemelésre kívánkozik, hogy itt évszázadok óta az árutermelés és a pénzgazdálkodás általánosabb, mondhatjuk csaknem kizárólagos volt szemben a falvak és részben az uradalmak gyakorlatával. Az egyik legmarkánsabb vonásként mégis talán azt emelhetnénk ki, hogy az uradalmakkal szemben Kecskeméten a még oly kiterjedt birtokaikat is maguk a tulajdonosok irányították minden tekintetben, és nem bízták - csak ritkábban - jól, inkább rosszul fizetett gazdatisztekre, miként azt tették a legtöbb földesúri birtokon egészen a XIX. század elejéig-derekáig.

187 Az teljesen természetes, hogy a kisbirtokos Ladányi Pál, majd fia és gazdag paraszttá, illetve cívissé vált unokája, Boldizsár nemcsak közvetlenül irányította gazdaságát, hanem több területen maga is részt vállalt bizonyos munkákból, még ha tartottak is cselédet. A főjegyzői, főbírói majd szenátori munkakört betöltő II. Gergely már érthetően kevesebb időt és energiát fordíthatott erre, és a mezőgazdasági munkából közvetlenül részt már nem vállalt. Viszont bővülő vagyonának minden területén a nyilvántartást, pénzének ismételt befektetését, az egyes birtoktestek vásárlását, juhainak birkákra történő kicserélését, marháinak, lovainak értékesítését, malmának építési munkálatait, cselédeinek, bérlőinek megválasztását és elszámoltatását öreg koráig saját kezében tartotta, abba beleszólást még főjegyző fiának sem engedett. Ladányi III. Gergely alig múlt húszéves, amikor vállalnia kellett, hogy apja végrendelkezését maradéktalanul végrehajtja, és az anyja irányítása alá került vagyonból testvéreinek az örökölt részt kiadja, maga, húgai és anyja örökségének irányítását kezébe veszi. Jellemző, hogy apja testamentumának megfogalmazása során rendelkezéseinek teljesítésére feleségét és a még tizenéves fiát jelölte meg. Még csak nem is utalt gondnokra vagy más segítőre. Semmiféle utalás sem történt gazdatisztre vagy olyan személyre, aki a családtagokon kívül, ha nem is döntési lehetőségekhez, legalább egyfajta áttekintéshez juthatott volna a szerteágazó gazdaságon belül. Ez nyilván csak azért történhetett, mert az itt kialakult szokásoknak megfelelően felségét ő is folyamatosan bevonta gazdasága irányító, szervező tevékenyégébe, nyilvántartásait, contractusait, bizonylatait ő is jól ismerhette. Ily módon az özvegy fiának éveken át kellő támasza, tanácsadója lehetett. Ez a generációkon átörökített mentalitás és gyakorlat maradéktalanul fellelhető III. Gergely egész életútján. Úgy tűnik, hogy örökölt vagyonának megfelelő kezelése, az anyjának nyújtandó kellő támogatás érdekében megszakította jogi tanulmányait, és kizárólag gazdálkodással foglalkozott. Miként már utaltunk is rá, a halála után felvett vagyonleltár és a vagyonmegosztással kapcsolatos bírósági iratanyagban található nyilvántartások bizonyítják, hogy folyamatosan, viszonylag szakszerűen és nagyon igényesen vezette a szerteágazó gazdasági tevékenységével kapcsolatos legkülönfélébb nyilvántartásokat, contractusokat, a kintlévőségeket és a bevételeket egyaránt. Ugyancsak a hagyományok és a helyi szokások lecsapódása lehet az is, hogy bár dúsgazdag volt, igen sok bérmunkást alkalmazott, halála előtt és halála után felesége egyaránt sok területen részt vállalt a gazdasággal kapcsolatos tevékenységben. WELLMANN Imre, 1933., SZABAD György, 1957.