Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

keméten és környékén évszázadokon át valójában mindkét előfeltétel csak kisebb mértékben volt fellelhető. A harmadik fajta sertés, a mangalica a Balkánról került ide, és főleg a XIX. század folyamán vált igazán népszerűvé ezen a tájon.

1 5 Kecskemét határában a sertéstartás évszázadokon át viszonylag szerény méretű volt a nagyállattartáshoz és a juhászathoz képest. Ezekkel szemben ugyanis a sertések hasznosítása szinte kizárólag az étkezést szolgálta. Talán ez is eredményezte, hogy még a szakirodalom is viszonylag sokáig kevés figyelmet szentelt az állattartás ezen területének megismerésére.

156 Az egyértelműen dokumentálható, hogy a hódoltság alatt is jelentős számban hajtottak ide más területekről értékesítés végett sertéseket. Ez olyan méretű volt, hogy már 1662-ben statútumban volt kénytelen szabályozni a tanács ezek árusításának körülményeit: „...uszódi emberek hajtottanak volt disznókat eladásra, az melyeket városunk törvénye szerint harmad napig nem árulhatnak...",

157 hogy ezzel a helybeliek kupeckedést és az árak indokolatlan megemelését meg tudják előzni. Tehát ezekben az évtizedekben is a Duna körüli hatalmas áradásokban, mocsarakban nevelt disznókkal egészítették ki a helyben tenyésztett sertéseket, hogy a lakosság ezirányú igényeit ki tudják elégíteni. Mivel az adóösszeírások során legtöbbször ezeket a jószágokat is bevonták az adóalapokba, számuk, arányuk alakulásáról valamilyen formában képet alkothatunk. Itt viszont mindig gondolnunk kell arra, hogy a sertések lényegesen szaporábbak, mint a juhok vagy a nagyállatok, ezért viszonylag rövid időn belül is meg tudott nőni számuk akár az egyes gazdáknál, akár a város egész területén. Másrészt figyelembe kell vennünk azt, hogy mivel értéknövelő, vagyonképző erejük kisebb volt mint amazoké, az adóztatás során nem egyformán vonták be ezt az állatot. Az összeírások alapján 1707-ben 230, 1757-ben 957, 1780-ban 1008 darab sertésre vetettek ki adót. Meglepően kisebb lett számuk 1847-ben, amikor 646 darabot vettek nyilvántartásba.

158 A kukorica- és a répatermelés szélesebb körű elterjedésével a sertések tartása egyre szélesebb körű lett, és termékeik mind fontosabbá váltak a paraszti háztartásban és árutermelésben. A még ma is jól ismert, családi ünneppé váló disznótorok kialakulása ezekre az évtizedekre vezethető vissza. A megnövekedett igényre utal, hogy 1840 táján a mind szélesebb körű helyi tenyésztés ellenére „a szerb szélektől ide évenként 2000 darab mangalicza hajtatván be, a többit a lakosok maguk nevelik."

159 A sertéstenyésztésre a Ladányi család gazdaságában első alkalommal 1757-ben találunk adatokat. Ekkor 8 tenyészsertés után vetettek ki adót Ladányi Boldizsárra.

160 Ez a szám az átlagosnál jóval nagyobb, és valószínűvé teszi, hogy nemcsak saját háztartásának igényeit kívánta kielégíteni, hanem rendszeresen értékesített BALASSA Iván, 1988-1989. 240-248., ill. GAÁL László, 1966. 321. Nálunk csak 1828-ban jelent meg az első jelentősebb szakirodalmi munka: Popovits: A sertések tetemes hasznáról szóló könyvetske c. munkája. GAÁL László, 1966. 309-311. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1991. 12-13. Ez annál inkább meglepő, mivel több végrendeletben is jelentős sertéstenyésztésre történik utalás. A sok közül csupán néhány esetre utalunk: BKMÖL IV. 1504/v 1839. 7. és 20. sz., 1840. 15. és 20. sz., 1842. 31. sz. 1844. 2. sz. CSÁNYI János, 1840. 78. Csányi János évtizedeken át a város jegyzője, majd főjegyző volt, később főbíró is lett, tehát igen jól ismerte a helyi viszonyokat, így állításait hitelesnek fogadhatjuk el. BKMÖL IV. 1504/m 1757.