Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

kaja volt, amelyeket átlag 10 váltóforintjával véve 25 000 forintra értékeltek. Tíz évvel később is, amikor végrendeletét diktálta, azt állapította meg, hogy van 2000 birkája, illetve „még néhánnyal több."

145 A Homokhátságon évszázadokon át a magyar rackajuhot tenyésztették a gazdák. Ezt a sajátos, régen elkülönült alfajt csak a magyar népeknél találjuk meg. Egyik igen jó tulajdonsága az, hogy jó tejelő. Emellett rendkívül igénytelen, az időjárási viszontagságokat jól tűri, de gyapja kevert minőségű, így finom posztót nem lehet belőle készíteni. Bár az 1790-es években merinói kosok révén sokat javult gyapjúk minősége, nem versenyezhetett a Nyugat-Európában meghonosodott igényesebb fajták gyapjával. A rackával szemben a nagybirtokokon 1775 után gyorsult fel a finomabb gyapjas juhok tenyésztése. Ezek ismeretében nagyon figyelemreméltó, hogy Kecskeméten már az 1760-as években fellelhető a racka gyapjánál lényegesen jobb minőségű gyapjút adó német parlagi birka. A kezdeti tanácstalanság után a hagyományos állományok gazdái nyíltan is felléptek a konkurencia ellen. Ezért 1769-ben a magisztrátus szigorú döntést hozott: „A szomszéd helyiségeknek, sőt már maga házával is megtapasztalta a város, hogy némely lakosok a magyar juhokat birge tartásra fordítván, minthogy ezen gazdaság e mostani időben hasznosabb, olly változást okozott a város régi státusában, mellybül a barom ménesnek, jármos ökrök, fejős tehenek, kocsis lovak legelése és így eő felsége szolgálattya is meg fog károsodni... Ha kik pedig a város jussa alatt levő földekről e jövő Szent György nap után azon jószágokat örökre ki nem viszik, toties quoties 12 forintra büntettetnek." Az érintett gazdák közül többen a városnak ezzel a határozatával szembeszálltak, és az úriszékhez fellebbeztek 1770-ben. „Negyedik esztendeje már, hogy szarvas juhainkat eladván, gazdaságunk elől mozdítására mi egynéhány contribuens lakosok birka juhokat szereztünk, melyeket is az első három esztendőkig nemhogy ellenére tartottuk volna valakiknek ezen városban, sőtt inkább maga a nemes tanács olly conditioval szabad usust és tartást engedett, hogy birkáinkat különös nyájakba a városnak mind territóriumán, mind árendás földein való közönséges pascuumán szabadon járathatnánk."

146 A kétféle juhot tartó gazdák között hosszas viszály támadt. A jobb és magasabb áron értékesíthető gyapjút adó német birkák, népiesen: birgék száma a gáncsoskodás ellenére tovább terjedt, és 1774-ben, amikor „birgés uraimék juhaik összeolvastatván", több esetben igen figyelemre méltó állományt vettek nyilvántartásba. Monostoron Szeles Györgynek 900, árendásainak 667, Vacson ugyancsak Szeles Györgynek 1200, egy másik falkában 400, árendásainak 524, Borbásszálláson Kiss Jánosnak 1100 és árendásainak 750 birkáját írták össze, tehát a dúsgazdag Szeles Györgynek magának már ekkor 2500 birkája volt. A fajtaváltást nem volt könnyű elfogadtatni. Szentkirályi Pál még 1778-ban is a tanácshoz benyújtott instanciájában keserűen fogalmazta meg, hogy a „szóval való pörlekedések és ellenkezések a két ellenkező felek között nem békességes egyezséget, hanem inkább egymás ellen való nagyobb s nagyobb gyűlölséget és ezt követ145 Talán nem felesleges utalni a nyáj értékével kapcsolatosan arra, hogy a hatalmas birtokkal rendelkezi gróf Széchenyi István egyévi jövedelme, amit a Magyar Tudományos Akadémia alapítására felajánlott, 60 ezer ezüstforint volt. A jómódú középbirtokosnak számító Deák Ferenc pedig birtokai után évenként kb. 1200 forintot kapott bérlőitől. 146 BKMÖL IV. 1504/c 162. 1769. február 10.