Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

viszont egyértelműen utal ezek létére: „leányimnak kielégítésétül fenmaradott méneses lovaimnak felét" Sándor fiának hagyta. Méneses lovait olyan nagyra becsülte, hogy a lányainak hagyott készpénz előteremtésére nagyállatainak értékesítését jelölte meg, de külön kiemelte, hogy azt „a marhákbul, nem pedig a lovakbul értvén". Természetesen ezeken kívül is voltak hámos lovai. Néhány évvel korábban, amikor Sándor fia családot alapított, önálló gazdálkodásának megalapozásához többek között kapott apjától „egy igenes oldalú teherhordozó kocsit három kocsis lovakkal".

127 Méneses lovainak másik felét értelemszerűen kisebb fia, Gergely örökölte. A világi pályán maradt két fia, Sándor és Gergely atyjuk halála után fokozatosan építgették a részben tőle örökölt lóállományukat is. Az 1823-ban készült városi legeltetési lajstromban Sándornak kilenc, Gergelynek 8 lova volt feltüntetve.

128 A következő évtizedekben Kecskeméten még alacsonyabb szinten állapodott meg a rideg lótenyésztés aránya, mérete. Az 1848-ban készült nyilvántartások szerint a város gazdái már csak 1 130 ló után fizettek legeltetési díjat.

129 Ezt a csökkenő tendenciát nem követte a Ladányi család lótenyésztése. Az 1843. évi vagyonbecslés során ugyanis már 50 darab jó fajtájú heverő lovat vettek figyelembe, amelyek értékét 5000 váltóforintra becsülték. III. Gergelynek az 1853. évben kelt testamentuma szerint is még közel ekkora volt az állománya: 40 darab méneses lováról rendelkezett, de ezeken kívül volt tíz hámos és legalább egy nyerges lova is.

13 A méneses lovak még ekkor is változatlanul rideg körülmények között éltek a város határában. Csak a ménesből kifogott 4-5 éves jószágok, az idomítás után mint hámos és hátas lovak kerültek fedél alá, istállóba. A Ladányi-ház hatalmas udvarán is tágas lóistálló készült számukra. Ez az épület olyan jelentős értéket képviselt, hogy a vagyonbecslésben is szükségesnek tartották megemlíteni. A gazdák állományának fajtajavításáról, nemesítéséről kevés adatunk van. Azt valószínűnek tarthatjuk, hogy ezek a legmódosabb, a jelentős tenyésztésre vállalkozó gazdák többet tehettek a fajtajavítás érdekében, mint szegényebb társaik. Az kétségtelen, hogy a remonda lovak kiválasztása során, a hadsereg számára történő vásárlások alkalmával a nagyobb gazdák méneseit vették szemre elsődlegesen a szakértők. Viszont arról is tudunk, hogy a XIX. század elejére alaposan leromlott a város gazdáinak lóállománya. Ezen a város magisztrátusa oly módon igyekezett változtatni, hogy 1820 táján a városi ménes ismételt létrehozásakor két mént Bánffy báró erdélyi méneséből vásárolt, kettőt pedig Mezőhegyesen vett. Bugacra pedig Eszterházy gróf sárosdi méneséből hoztak fedezőmént. Ehhez a programhoz tartozott, hogy 1822-ben határozatot hozott a magisztrátus, amely szerint gazdánként egy-egy „egészséges és jó fiat nevelő anya-kancák [kiválasztására] az e végett kiBKMÖLIV. 1504/v 1819. 8. A város által bérelt Pusztaszeren ekkor négy ménest tartott a magisztrátus, és a városban levő lovak számára a közeli Nyomáson biztosítottak legelőt. Ezen öt ménesben összesen 1648 darab ló után fizettek legeltetési díjat a gazdák. A legelők hiánya miatt a legnagyobb állományok is jóval szerényebbek a XVIII. századi viszonyokhoz képest. Legtöbb lova Demeter Józsefnek volt, szám szerint 40, Kiss Mihály szenátor közel ennyi után fizetett díjat, ő 36 lovat tartott a pusztaszeri ménesben. BKMÖL IV. 1510/a 1823. BKMÖL IV. 1504/m 1848. Az adókönyvekben a valóságnál mindig kisebb szám került, nemcsak a letagadások miatt, hanem azért is, mivel ott elsődlegesen a tenyészállatokat vették alapul. BKMÖL IV. 1504/c 175. 1843., ill. XV. 65. 2. tétel 1. sz. Az 1853. szeptember 25-26-án megtartott árverésen 23 tenyészlovat, 3 harmadfű, 5 másodéves és 5 szopós csikót árvereztek el 1300 pengőforint értékben. Uo. 2. tétel 4. sz. I/Q.