Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

A rideg marhatartás valószínűleg nem kapott olyan szerepet II. Gergely gazdálkodásán belül, mint amekkorát apjáéban jelentős időn át érzékelhetünk. Sokirányú elfoglaltsága miatt is gazdálkodóként néhány területen visszafogottabban járhatott el. Az viszont kétségtelen, hogy a háztartáshoz szükséges tejet saját jószágaival biztosította, amire a város közepén lévő csaknem félholdas portája is bőséges lehetőséget nyújtott. Végrendeletéből is tudjuk, hogy voltak a baromban marhái, de számukat nem rögzítette. Hivatali beosztása alapján pedig a nyilvántartásokból kimaradt. Kétségtelen, hogy jelentős számú marhája lehetett. A lányai számára biztosított igen komoly hagyatékokat ezen jószágok értékesítése révén kívánta kifizettetni.

110 Halála után négy évvel, 1823-ban Sándor fia 28, részben apjától örökölt marha után fizetett szájbért. Gergely fia állományáról pár évvel későbbről van adatunk: 1829-ben 44 marhája volt a baromban, míg Sándor bátyja ekkor 39 marhát és egy bikát vert ki oda.

111 A századfordulón a szántóföldi növénytermesztés egyre jövedelmezőbb lett, ezért az igavonó állatokra mind nagyobb tömegben volt szükség. így a Ladányibirtokokon is egyik meghatározó terület lett a gabonatermesztés, és ennek érdekében 1843-ra III. Gergely gazdaságában a jármos ökrök száma 40-re nőtt, és 1853-ban írt végrendeletéből pedig azt tudjuk meg, hogy ezen igavonók száma 47-re gyarapodott. Már ezek száma is egy figyelemre méltó gulyát idéz fel. Nem árt arra is utalnunk, hogy egy kisebb uradalomban sem volt sokkal több igavonó ezekben az évtizedekben. A kivénült ökrök folyamatos pótlása érthetően kellő előrelátást igényelt, annál is inkább, mivel ezek ára jelentősen megnőtt. Az 1843-ban elvégzett vagyonbecslés során a negyven ökör árát 5000 váltóforintban határozták meg. A legolcsóbb megoldás minden bizonnyal a saját nevelésű jószágok igába fogása révén történhetett meg. Ennek is tudható be, hogy a barmos marhák, a gulyabeli jószágok száma is igen figyelemreméltó lett és maradt a Ladányi-gazdaságon belül. Az 1843-ban elkészített vagyonbecslés a 100 „heverő és gulyabeli szarvasmarha" árát 7500 forintban állapította meg. Ez önmagában is egy jelentős birtok értékével volt egyenlő. Mindezt azért is ki kellett emelnünk, mivel a városon belül a XVIII. század végétől a társadalmi és a gazdasági feszültség, sőt ellentét tovább nőtt, és néhány alkalommal olyan méreteket öltött, hogy a központi hatalom és a nemesi vármegye is kénytelen volt közbelépni.

112 Ennek egyik legjelentősebb oka kétségtelenül az volt, hogy a város polgárainak adóiból megszerzett vagy bérelt pusztákat valójában csak néhány tucat család használta, mivel csaknem jelképes összeg fejében ezeken a még mindig jelentős gulyáikat, méneseiket és főleg juhnyájaikat legeltették, miközben a több ezer földnélküli család ezeknek a pusztáknak a parcellázását követelte. Ladányi III. Gergely több nemes és nem nemes dúsgazdag társával együtt évtizedeken át haszonélvezője volt ennek a súlyos gazdasági-társadalmi anomáliának, amely Kecskemét társadalmát egy fél évszázadon át erőteljesen megosztotta. 110 BKMÖL IV. 1504/v 1819. 8. 111 BKMÖL IV. 1510/a 1829/30. évi szájbérlajstrom. 112 Erre vonatkozóan 1. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1992. 297-329., ill. 1994/b. 151-195.