Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

Még 1853-ban is, amikor kívánságának megfelelően halála után egy részletes leltárt készítettek vagyonáról, Pusztaszeren Kardos István számadógulyás előtt volt az ő tulajdonát képező 27 negyedfű tinó, 9 harmadfű üsző, 6 harmadfű tinó, egy harmadfű bika, egy borjas tehén és egy negyedfű bika, összesen 45 darab jószág.

113 Mindenképpen egyfajta változást érzékeltet viszont az a tény, hogy a még ekkor is ridegen tartott szarvasmarháinak nagyobb része már külön bérletén volt, Adacson,

11 ahol a leltározás során nyilvántartásba került 28 fejőstehén, 18 meddő tehén, 8 tinó, 2 bika és 2 üsző. Ez azt jelentette, hogy míg a város meglehetősen túllegeltetett pusztáin, közös legelőin potom összegért tartott 45 jószágot, magánbérletén viszont további 58 darab marhája volt. Miként utaltunk erre, ezekben az évtizedekben a külterjes nagyállattartás mind több akadályba ütközött annak ellenére, hogy a városi tanács változatlanul igen nagy pusztákat vett bérbe. Bár az istállózó állattartásra mind több gazda fordított figyelmet, a városban lévő teheneket ólakban és istállókban tartották régtől fogva, a nagyobb állománnyal rendelkezők jószágaik többségét nem tudták a zord időjárás beköszöntésekor sem fedél alá vinni. A reformkorban viszont már sok esetben a tanyákon is építettek istállókat a jószágok számára. Éppen ezért a mind drágábbá váló igavonók kellő védelme érdekében a Ladányi-birtokokon is épültek ököristállók. Az 1843-ban készült vagyonbecslésben külön értékként határozzák meg a Belső-Nyírben lévő tanya ököristállóját. A Monostoron lévő birtokon tizennyolc és fél öl hosszúságú ököristállóról történik említés. Ürbőn pedig tizenöt öl hosszúságú istállót vettek nyilvántartásba.

115 Mindezek ellenére érdemi belterjességre való törekvésről ekkor még csak korlátozott formában szólhatunk. Az igavonásra, főleg szántásra változatlanul a magyar szürkemarhát tartották legalkalmasabbnak, ezért a tenyésztésen belül ez a fajta maradt a meghatározó. Fejőstehenekből egyet-kettőt a jobb módú gazdák rendszeresen tartottak házuknál a háztartáson belüli igények kielégítésére. Szélesebb körű, piaci értékesítés érdekében történő tejtermelésről nemcsak a Ladányi családon belül, hanem a városban sem találunk egyértelmű adatot. Még változatlanul a hústermelés és az igavonók biztosítása érdekében tartották elsődlegesen a szarvasmarhákat. A forradalom előtt csupán néhány nagybirtokon tettek kísérletet arra, hogy haszonszerzés érdekében szélesebb körű tejtermelésre anyagiakat fordítsanak. Érdemi nemesítésről, fajtajavításról e területen éppen ezért csak szűk körben tudunk szólni. Bár kétségtelen, hogy ezekben az évszázadokban a Kecskemét és Kőrös határában legelő és felnövő marhák országosan jó hírnévnek örvendtek. Nem véletlen, hogy nemegy földesúri birtokra is innen vásároltak állatokat állományuk megteremtésére vagy feljavítására. Ezt egy-két példa is kellően igazolja. A vármegye 1717-ben felkérte a két mezővárost, hogy 24 tehenet válogassanak ki erdődi Pálffy Miklós főispán számára, amelyeknek az árát a vármegye pénztára fedezte.

1 Az igazán szép példányok mindig is megkülönböztetett értéket képviseltek. Böde József még végrendeletében is említésre méltónak ítélte, hogy „... egy szép bikámat 113 BKMÖL XIV. 65. 2. tétel 4. sz. I. 14. Testamentumában azt rögzíti, hogy „Van 110 darab heveő marhám, melyek jelenleg két csapatban vannak nyaralón Gerébi úrnál és Pusztaszeren". A következő években ennek szinte minden darabját elárverezték. 114 Az egykori Adacs puszta ma Kunadacs néven önálló község Bács-Kiskun megye északi részén. 115 BKMÖL IV. 1504/c 175. 116 BOROSY András, 1989. 133-134.