Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

Célszerű egy hasonló áttekintést rögzíteni a barmos marhákat illetően is. Kizárólag a tenyésztésbe fogott szarvasmarhák és fejőstehenek után nem róttak ki adót 1814 családfőre; 1-2 szarvasmarhája volt 399 főnek, 3-6 darab 238-nak, 7-10 után adózott 127 fő, 11-nél több marha után pedig 294 gazda. Ladányi Boldizsár tehát kétségtelenül már a leggazdagabbak közé tartozott e tekintetben is. Még érzékletesebbek lesznek az arányok, ha hozzátesszük, hogy 11-20 marhával rendelkezett 46 gazda, 21-50-nel 91, 50-100 darabbal 31, 101-150-nel 4 és 151-200 közöttivel 3 fő. Tehát Ladányi Boldizsár, aki 47 „barmos marha" után volt köteles adózni, kétségtelenül ekkor már Kecskeméten a megbecsült és szerencsés, a „marhásabb" gazdák közé sorolható. A korabeli kecskeméti parasztok vagyoni állapotát jellemzi, érzékelteti, hogy volt a városban legalább ötven-hatvan olyan gazda, akinek jóval több marhája legelt a barmokban, mint neki. Még jobban szemlélteti a város határában folyó szarvasmarha-tenyésztés méreteit, annak gazdasági súlyát, ha kiemeljük, hogy az ökrökön kívül ebben az évben összesen 11 378 darab ilyen jószágra vetettek ki adót.

107 A szarvasmarhák kétségtelenül számottevő jövedelemhez juttatták a családot, ezért ennek gyarapítására további gondot fordítottak. A korabeli szájbérlajstromok, legeltetési nyilvántartások azt dokumentálják, hogy 1761-1762-ben Ladányi Boldizsár a Pusztaszeren lévő baromban már 30 öreg tehenet, 4 negyedfű tinót, 5 harmadfű üszőt, 19 borjút és 2 bikát tartott.

108 Megfelelő források hiányában nem tudhatjuk, mi okozott e téren komoly változást, csak azt tudjuk meg az 1778-as adóösszeírásból, hogy ekkor Ladányi Boldizsár mindössze egy tehén és három barmos marha után fizetett adót. Lehet, hogy a járványok miatt igen súlyos veszteségei voltak. Lehet, hogy emiatt módosított állattartásának szerkezetén, de lehet az is, hogy részben a lótenyésztés, részben pedig a juhászaton belül remélt nagyobb hasznot.

109 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1989/b. 213-215. Az esetleges letagadásokra nyilván mindig volt lehetőség, ezért az adókönyvekben rögzült adatokat a minimumnak kell tekintenünk. Valójában ezeknél minden esetben valamivel nagyobb volt a városban fellelhető tényleges állomány. A korabeli állapotok jobb érzékeltetése végett célszeiü felidézni, hogy az 1761/62. gazdasági évben Pusztaszeren Szabó György gulyás 502, Gazsi Pista 459, Marhás Tamás 290, Szabó András 538, Kovács Mátyás 354, Tóth János 119, Homonyi István 532, Molnár János 395, Kurucz István 591, Sipos Márton 242 és Molnár István 201 darab marhát őrzött. Ezeken túlmenően Monostoron Sipos Imre 468, Imre István 379, Csomó Mátyás 542, Kakas János 361 marháért volt felelős. Péteri pusztán Majsai György 337, Szana György 445, Berisek Ferenc pedig 497 marhát őrzött. Alpáron Tohai István felügyelete alatt „nyaraló" marhák száma 748 volt. SzentBrinc pusztán Tercsi Szabó Pál őrzött 386 marhát. A Vacson lévő gulyában legelő 678 marháról pedig Fodor Istvánnak kellett számot adni. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 200l/a. 193-208. BKMÖL IV. 1504/c VII. 1761/62. A ridegen tartott szarvasmarha-állomány zsugorodását mi sem jelzi jobban, mint a barmok, a gulyák számának alakulása. Az 1786-87. gazdasági évben Pusztaszeren az 1. számú gulyában 729, a 2. számúban 597, a 3.-ban 573 marhát őriztek. Ugyanitt a 4. gulyához tartozott 457, az 5.-höz pedig 623 marha. Ezeken kívül csak Monostoron volt még egy gulya, amely 361 darab marhából állt, valamint Bugacon kettő, amelyekben 734, illteve 516 darab szarvasmarha „nyaralt". Tehát Péteri, Vacs, Alpár és Szentlőrinc pusztákra már nem verhettek ki jószágot a kecskeméti gazdák. A különféle nemi és korú állatok együttes száma még jobban érzékelteti, hogy a rideg állattartás virágkora még ezen a tájon is leáldozott. Egy korszerűbb és gazdaságosabb forma követelt magának helyet. Az 1757ben megadóztatott 11 378 barmos marhával szemben három évtizeddel később már csak 4590 után fizettek száj bért, legeltetési díjat, pedig ez utóbbi nyilvántartás lényegesen pontosabban rögzítette a valóságot. Tehát a rideg marhatartás egykori virágkorához képest már ekkorra 40%-ára zsugorodott az állomány! IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994. 87.