Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

korlátozás nem hátráltatta a marhatartásban. Valójában csak a vagyoni állapotuk és szerencséjük szabott határt ebbéli igyekezetüknek. Éppen ezért viszonylag rövid időn belül is számottevően nőhetett egy-egy család marháinak száma, és persze az elemi csapások, lopások, rablások miatt éppoly gyorsan csökkenhetett is az. Miként korábban már utaltunk erre, a Ladányi família első tagja, Pál 1699-ben jelent meg a kecskeméti adófizetők között, és az adólajstrom tanúsága szerint ekkor mindössze három és fél vadszám, más szóval marhaszám után volt köteles adózni.

102 Erősen valószínű, hogy csak két ökör és egy tehén, illetve néhány juh birtoklása alapján kellett a jelzett adónem alapján fizetnie. Tehát állatállománya valójában egy csekélyke szántó megműveléséhez lehetett elegendő. Ezért érdemi állattenyésztésről ekkor még vele kapcsolatban nem beszélhetünk. Kétségtelenül a szegényebb, ahogyan akkoriban mondták „marhátianabb" gazdák között tartotta nyilván nemcsak az adószedő, hanem a helyi közvélemény is. A Rákóczi-szabadságharc után konszolidálódó állapotok, a tartós háborús kereslet és a külső piac kétségtelenül igen kedvezően hatottak Kecskeméten is a marhatartásra. Ez eredményezhette azt, hogy 1728ban a Ladányi családnak az igavonást szolgáló négy ökre mellett már 7 darab barmos marhája és két borja is volt.

103 Ez azt jelentette, hogy egyrészt már maguk gondoskodhattak az igavonóik folyamatos pótlásáról, másrészt pedig egy-egy tinó értékesítésével bizonyos haszonra, készpénzre is szert tehettek. Kétségtelen tehát, hogy az 1720-as években éltek a lehetőséggel és a város hatalmas pusztáin és bérleményein nyaranként csaknem ingyenesen tenyésző barmokban ők is neveltek állatokat. Baromnak ezen a tájegységen belül a rideg körülmények között tartott gulyákat nevezték ezekben az évszázadokban. Egy-egy baromba, egy-egy gulyába nem kizárólag egy gazda állatai tartoztak, hanem már a XVII. században is „cimborák" fogtak össze, és közösen béreltek akár egész pusztát is. A XVIII. században pedig, amikor a legelők egyre inkább szűkültek, a társadalmi feszültségek enyhítése végett a városi tanács kényszerült arra, hogy puszták bérléséről és a barmok legelőinek fenntartásáról gondoskodjon.

104 Ennek ellenére a tartós konjunktúrának volt köszönhető, hogy Ladányi Boldizsár apjától örökölt marhaállományát számottevően megnövelhette. Az a tíz ökör, amely után 1757-ben adózni volt köteles,

105 bővülő növénytermesztését, földmüvelését szolgálta, biztosította, és az igavonók kétségtelenül nagyobbrészt saját nevelésű jószágok közül kerültek ki. Méreteiben hasonló növekedést tapasztalunk a baromba kivert jószágainak számában is, amely három évtized alatt közel négyszeresére nőtt. Ez az állatállomány ekkor már önmagában is igen komoly értéket, a család számára biztos megélhetést tett lehetővé. Még inkább érzékelhetjük ennek a vagyoni gyarapodásnak mértékét, ha egy rövid összehasonlítást teszünk a város gazdáinak ilyen jellegű vagyonával. Kecskeméten 1757-ben 4760 ökör után vetettek ki adót. A 2872 adózó közül ilyen értékkel, ilyen jószággal nem rendelkezett 1680 családfő, 1-2 két ökör után adózott 591 gazda, 3-6 után 457, 7-10 után 111, és 11-nél több ökör után pedig 33 fő. Tehát az ország legnagyobb mezővárosában mindössze 33 gazdának volt több megadóztatott ökre, mint Ladányi Boldizsárnak.

106 BKMÖL IV. 1508/c 1699. 43. BKMÖL IV. 1504/m 1728. évi adóösszeírás. VI. tized. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994. 75-87. BKMÖL IV. 1504/m 1757. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1989/b. 203.