Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

zett pallérozott gazdaság az Alföldön, míg az itt való termesztvényeknek keletje nem lészen ... míglen itt... műveletlen földek maradnak."

98 A rideg állattartás mindig is számottevő elhullást eredményezett. Az igazán nagy veszteséget viszont nemcsak a valóban szélsőséges időjárás, és a kellő mennyiségű és minőségű téli takarmány hiánya, sokkal inkább a nagy állatjárványok okozták. Ebből az elemi csapásból a XVIII. században bőségesen kijutott a gazdáknak nemcsak Magyarországon, hanem az egész kontinens területén. Az ún. keleti marhavész mellett a rüh, a száj- és körömfájás, a „vértarjag" és több más alig azonosítható betegség tizedelte a szó szoros értelmében az állományokat.

99 Az ország több pontján valóságos katasztrófát okozott ez az elemi csapás.

100 Az egész Homokhátságra, sőt az ország nagyobb részére kiterjedően 1728-tól időről időre megismétlődően tombolt a járvány. Ennek pusztításait itt csupán néhány adattal van módunk érzékeltetni. Kecskeméten 1770-1795 között kb. 1200 gazda 27 977 db szarvasmarhát vesztett. Ez átlagosan és gazdánként 23 darabot jelentett. Ez idő alatt 13 182 ló lett a különféle járvány áldozata, amely kb. 900 gazdát érintett, akik átlagosan 14-15 darab jószágot vesztettek. Még elképesztőbb volt a pusztulás a juhászaton belül: a jelzett negyedszázadban 218 175 juh pusztulását jegyezték fel a város nyilvántartásaiban, amely kb. 500 gazdát károsított, akik tehát átlagosan 436 jószágot vesztettek.

101 Ezek a katasztrófával felérő veszteségek természetesen nem egyformán sújtották az egyes gazdákat. Mivel azonban teljesen egyidőben mind a szarvasmarhák, mind a lovak mind pedig a juhok között dühöngött a járvány, valamilyen formában még a legszerencsésebb állattartókat is jelentős veszteség érte. Ha másként nem, az értékesítés terén komoly károkat szenvedtek a különféle korlátozások miatt. Sajnos ezek az állatjárványok, ha csökkenő mértékben is, de a XIX. század első felében is gyakorta visszatértek, és igen nagy veszteségeket okoztak, ha nem is jártak olyan tragikus következményekkel, mint az előző században. Az viszont kétségtelen, hogy ez a hosszan elhúzódó folyamat igen kedvezőtlenül befolyásolta nemcsak a rideg, hanem az istállózó állattenyésztés kilátásait is. 2. Állattartás a/ Szarvasmarhatartás Még egy-két adat ismétlését is fel kell vállalni annak érdekében, hogy a család marhatartásának folyamatát meggyőzően tudjuk felvázolni. Annál is inkább, mivel a XIV-XVIII. században ezen a tájegységen belül a szarvasmarhatartás volt az egyik legjövedelmezőbb foglalkozási ág, ezért az egyes családok igyekeztek minél szélesebb körben élni a lehetőségekkel, mivel pénzbevételeiket jórészt ez biztosította, és ez vált évszázadokra a városon belül az egyik legjelentősebb vagyon- és rétegképző forrássá. Mindenki számára komoly előny volt, hogy a város gazdáit semmiféle jogi GAÁL László, 1966. 230. A járványok legnagyobb pusztítására vonatkozó adatokat, forrásokat 1. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2001/a. 195-220. 1740-ben csak Heves megyében 4990 db szarvasmarha, 1367 ló, és csikó, valamint 29 272 juh és 2035 sertés pusztult el. SZEPES (SCHÜTZ) Béla, 1942. 26., ill. 15. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2001/b. 72-83.