Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

múltban el is készült egy viszonylag széles körű gazdaságtörténeti áttekintés. Ez érthetően nem tárgyalja az egyes famíliák gazdasági emelkedését és gazdálkodásának módját, inkább csak a háttér megvilágítását szolgálhatja. * A Duna-Tisza közén a XVIII. első felében még lényegében ugyanolyan körülmények voltak, mint az előző évszázadokban, csak a közbiztonság javult meg számottevően. Legelők szinte korlátlan mennyiségben álltak továbbra is rendelkezésre. Éppen ezért a lakosság egyik meghatározó jövedelmi forrása a rideg állattartás maradt még évtizedeken át. Az egykor végtelennek tűnő puszták a kunok megváltakozása (1745) után fokozatosan szűkültek, és a város határában egyre több területen a szántóföldi növénytermesztés és vele párhuzamosan a szőlő- és gyümölcstermesztés vett el mind nagyobb területeket a közleglőkből. A lényegi változásokat érzékelteti az a tény, hogy 1755-ben Kecskeméten korábban ismeretlen sérelmekre és retorziókra került sor: „Tanácsülésben elvégeztetett, hogy ezentúl személyválogatás nélkül gabonában kapatandó falka jószágtúl 12 forint desumaltassék ... és ugyan gabonában nem falkás, hanem jármos, hámos s némely daraboktúl [egyenként] a 6 krajcár fizettessék."

93 1790-ben pedig Ladányi Gergely főjegyző már nosztalgikus hangulatban írta le, hogy Kecskemét „Hajdant, midőn 33 pusztákat bírt, szélessen kiterjedt legelőmezeje, és ezért baromparadicsomnak is neveztetett."

94 Jól tudjuk, hogy a hódoltság alatti és az ezt követő fél évszázad állapotait történetírásunkon belül többen idealizálták, nem árt utalni arra, hogy a kortárs külföldiek egészen másképpen ítélték meg az itteni állapotokat. „Minthogy gyér a népesség és óriási a terület, a baromtenyésztés a fő jövedelmi forrás. Ennek sok előnye van. Kevés felügyeletet igényel, alig kíván beruházást, terményei nagyon könnyen értékesíthetők, mert legkönnyebb szállítani a lábas jószágot."

95 Egy francia utazó pedig 1770 táján az itt szerzett élményeit így rögzítette: „A rétek és legelők körülbelül egyforma elhanyagoltságban vannak, huszad részét sem adják annak a haszonnak, amit közepes gondozás mellett adhatnának... Ilyen talajon, melynél nincs különb Európában, az állatok az évnek csupán két hónapjában jutnak igazán táplálékhoz, az év többi részében koplalnak."

96 Egy angol utazó még 1839-ben is úgy jellemezte az alföldi és az erdélyi állattartás viszonyait, hogy az állatok itt télen-nyáron szabadban élnek, legfeljebb ha esetleg télen valami szalmafalú tákolmánnyal védik a zord időjárási viszonyoktól a jószágot.

97 Az igénytelen és olcsó tartási és tenyésztési feltételek ellenére a magyar élőállatnak a XIX. század elején már egyre több versenytársa támadt, és hátrányosan befolyásolta annak sorsát mind a közvetítő kereskedelem, mind a bécsi vámpolitika. A XIX. század elején azt volt kénytelen megállapítani az egyik jeles közgazdászunk, hogy nincs értelme a többlettermelésnek, „... haszontalanul javasoltatik az úgyneveIVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994. BKMÖL IV. 1504/b 1754-1758. évi jegyzőkönyvi töredék, október 8-i határozat. Ladányi Gergely: Kecskemét leírása. BKMÖL XV. 22 Szilády Károly jegyzetei, I. kötet. Marczali Henriket idézi GAÁL László, 1966. 234. Idézi GAÁL László, 1966. 225. Uo.,261.