Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: AZ ÁLLAMI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KEZDETEI KECSKEMÉTEN (1851-1861)

(Októberi Diploma) újraszabályozták a birodalom közjogi viszonyait és intézményeit. A centralizmus részleges feladását jelentette a belügy- és igazságügyi minisztériumok magyarországi hatáskörének megszüntetése. Az ország igazgatására az 1847-es állapot szerinti, az „ősi alkotmánynak" megfelelő hatóságokat kellett életre hívni: ennek megfelelően Bécsben felállításra került a magyar és az erdélyi udvari kancellária, Budán pedig a Helytartótanács. A megyei önkormányzatok visszaállítására ugyancsak sor került. Az uralkodó ígéretet tett a hagyományos magyar törvénykezési szervek helyreállítására is. A döntés kimondta, hogy amíg az új hatóságok megalakulnak, a fennálló igazságszolgáltatási szervezetnek kell működnie, a polgári és büntetőjogi rendelkezések pedig hatályban maradnak mindaddig, amíg az érvényes magyar jogot az országbíró vezetésével helyreállítandó Curia és „más alkalmas egyéniségek" javaslatára az országgyűlés meg nem állapítja. A közigazgatási hatóságok és törvényszékek ügykezelésében, belső szolgálatában és érintkezésében újra bevezették a magyar hivatalos nyelvet. A hazai igazságügy legfelsőbb irányítása a kancellária feladata lett. Ennek megfelelően az Igazságügyi Minisztérium értesítette a magyarországi törvényszékeket és államügyészségeket, hogy a velük kapcsolatos hatásköre 1860. november 8-tól a magyar kancelláriára száll át. így a Kancelláriára hárult az igazságügyi szervek felügyelete, a jogszabályok magyarázata, a feloszlatandó császári-királyi igazságügyi szervek ügyei, a polgári és büntető törvénykezési ügyek. Magyarországon és Erdélyben az Októberi Diploma nyomán olyan átmeneti időszak következett, amikor párhuzamosan működött a megszűnő állami, illetve a helyreállt törvényhatóságok által gyakorolt jogszolgáltatás. A törvényhatóságok ugyanis túltették magukat a uralkodói rendelkezéseken: 1860-61 fordulóján tartott közgyűléseiken megválasztották tisztségviselőiket, kimondták az igazságszolgáltatás azonnali átvételét, s saját bíróságaik megalakítását. A törvényhatóságok több helyen ténylegesen is megpróbálták az igazságszolgáltatási szervek munkáját átvenni, de ennek megakadályozására határozott utasítást kaptak a császári-királyi bíróságok, akár fegyveres erő alkalmazásával is. Az országszerte előforduló hasonló jelenségek miatt az 1861. január 16-án kelt császári rendelet hatályon kívül helyezett minden olyan törvényhatósági határozatot, amely a fennálló igazságszolgáltatási szervek munkáját kívánta megszüntetni vagy akadályozni. Egyúttal utasította a törvényszékeket „a még hatályban álló törvényeket és szabályokat" az országbírói javaslatok országgyűlési elfogadásáig „pontosan és lelkiismeretesen alkalmazzák". Az itt szolgálók viszont a legnagyobb bizonytalanságban voltak, mivel az újjáalakult törvényhatóságok általában nem tartottak igényt az addigi állami alkalmazottakra. Az átmeneti állapotot tükrözte az is, hogy az 1861. évre az addig rendszeresített formanyomtatványokat, iktatókönyveket meg sem kapták az igazságügyi szervek. Az addigi szervek felszámolásáról az uralkodó akkor hozta meg döntését, amikor 1861 tavaszára elkészült az Országbírói Értekezlet javaslata, amely megjelölte a helyreállítandó bíróságokat, továbbá az alkalmazandó anyagi és eljárási jogi szabályokat. Az 1861. április 18-án megjelent legfelsőbb elhatározás szerint az alkotmányos bíróságok 1861. május l-jétől kezdték meg működésüket, az addigi állami bíróságok és ügyészségek pedig megszűntek. Az ügyek átadása során a főtörvényszékek, főállamügyészségek, illetve alárendelt szerveik elnöki iratai a Kancelláriának, míg