Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: AZ ÁLLAMI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KEZDETEI KECSKEMÉTEN (1851-1861)

Az igazságügy-miniszter a nyelvhasználatot először 1852-ben szabályozta, amikor előírta, hogy a bíróságok és államügyészségek a katonai, csendőri hatóságokkal németül érintkezzenek. Alapvetően 1854-től, a végleges szervezet felállásától változott a nyelv, amikor az Igazságügyi Minisztérium többször előírta a német hivatalos használatát. Ekkortól kezdve a iktatókönyvek és egyéb hivatalos nyomtatványok már csak német nyelvűek voltak, de kitöltésük még egy ideig magyarul történt. Az addigi kétnyelvű pecsétek is ekkor változtak kizárólag német feliratúra. A magyar lakosságú megyékben a törvényszékek és az államügyészségek ugyanakkor továbbra is magyarul érintkeztek, és ez volt az ügyintézés nyelve is. Magánjogi területen adóssági, hagyatéki és árvaügyekkel találkozunk a kecskeméti társasbíróság ügyfogalmában, míg bűnügyekben pl. lósikkasztás, birkalopás, marhalevél- és bankóhamisítás, uzsora, rablások, testi sértések, vigyázatlan halálokozás miatti eljárások fordultak elő. A kiszabott büntetésekre való felügyelés az államügyészek feladata volt, annak érdekében, hogy „a hozott ítéletek pontosan és annak rendje szerint végrehajtassanak". Ennek keretében jelentéseket tettek a főhatóságnak a rabokról, gondoskodtak az elítéltek más hatósághoz való átszállításáról, a rabokat terhelő költségek behajtásáról. Az államügyészség nemcsak büntetőjogi, hanem sajtórendészeti feladatokat is kapott az 1852. május 27-én kiadott sajtórendtartásban. A nyomtatványokat a terjesztés megkezdése előtt be kellett részére mutatni. Meghatározott esetekben az ügyésznek adtak rendelkezési jogot a sajtó működésének engedélyezéséhez szükséges biztosíték felett: ha jogerős ítélet elmarasztalta a nyomtatvány szerkesztőjét, és az nem igazolta az ügyésznél, hogy kifizette a bírságot, akkor az államügyész a sajtóbiztosítékból való kifizetést rendelt el. A korlátozott sajtószabadság miatt a rendőri főhatóság és az igazságügy-miniszter rendszeresen tudatta a birodalomban tiltott sajtótermékek jegyzékét a megfelelő intézkedés érdekében: így tiltás alá estek az 1848-49-es európai és birodalmi eseményekkel foglalkozó külföldi kiadványok és liberális újságok, továbbá a „rebelliót" szító müvek, pl. a nagy francia forradalom történetéről vagy II. Rákóczi Ferencről szóló külföldön kiadott könyvek. Az államügyészség meghatározott magánjogi ügyekkel is foglalkozott: az 1850. június 30-i miniszteri rendelet 3. §-a a tisztiügyészek örökségeként meghagyta az árvaügyek felügyeletét. Az államügyésznek kötelessége volt az árva és gondnoksági ügyek törvényes menetét szemmel tartani, hiányosságok észlelése esetén „azoknak helyrehozását eszközlésbe vétetni". Ennek érdekében indítványt tehetett a bírósághoz, az pedig döntése előtt köteles volt az ügyészt meghallgatni. Az államügyész az árvák védelme érdekében fellépett az örökösödési ügyekben, részt vett a hagyatéki eljárásokban. A protestánsok válópereiben az ügyész ellátta a házasság védőjének szerepét: köteles volt a házasság fölbontásának vagy érvénytelenné nyilvánításának okaiként előadott körülményeket kinyomozni, megvizsgálni, hogy a kérelem mennyiben gyökerezik a törvényben, mennyiben támogattatik bizonyítékokkal, s ezen kérdésekben a bíróság előtt nyilatkozni. A birodalmi politikában alapvető változást hozott az 1851. december 31-én kiadott ún. Szilveszterpátens, amely az olmützi alkotmányt félretéve, korlátlan császári hatalmat hirdetett meg. A pátens 17-33. pontjai kizárólag az igazságszolgáltatás kérdéseivel foglalkoztak, és rögzítették a szervezet, az eljárások és működés alapelveit. Ennek eredményeként megkezdődött a birodalmi jogszabályok hatályá-