Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: AZ ÁLLAMI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KEZDETEI KECSKEMÉTEN (1851-1861)

János lett. Bírákká a városi tisztikar négy tagját, köztük Kecskemét történetének későbbi megíróját, Hornyik Jánost nevezte ki az igazságügy-miniszter. Mellettük ötfős segédszemélyzet tevékenykedett. A bíróság mellett megszervezett államügyészi hivatalba két korábbi megyei tisztiügyész nyert kinevezést. A bírák és ügyészhelyettesek fizetése azonos, 800 Ft volt évente. Azonban a szervezés pénzügyi gondjaira utal, hogy az érintettek kezdetben hónapokig nem kaptak fizetést, ami gyakori panasz tárgya volt. A hirtelen megyeszékhellyé vált város gondoskodott az új hivatalok egy részének elhelyezéséről is: a megyehatóság és a bíróság részére átadott egy fogadó épületet. Az államügyészség a szomszédos piarista rendházban bérelt 3 helyiséget. Fogház céljára a városháza addigi tömlöce szolgált. A hivatalok felszerelése szerény volt: néhány bútorból, gyertyatartókból, író- és papíreszközökből, a hivatalos lapból és szakkönyvekből állt. Az 1851 áprilisában esküt tett állami igazságügyi személyzet hamarosan megkezdte működését. Az új igazságügyi hatóságok korábban nem ismert szoros hivatali rend és fegyelem mellett tevékenykedtek. Miniszteri, főtörvényszéki elnöki és főállamügyészi rendelkezések meghatározták az ügykezelés minden mozzanatát. Ezek alapján a szabályszerű ügyfeldolgozás menetében iktatókönyvek, perlajstomok, átadó-átvételi naplók, kiadó- és előadókönyvek, mutatók alkalmazásával követhetővé vált az iratok útja, az előadók tevékenysége. Számos rendelkezés szólt az ügyviteli előírásokról, statisztikáról, szabályozták az iktatás, nyilvántartás, a levelezés, távíróhasználat kérdéseit, rendelkeztek az előadói iratokról, a felterjesztések alakiságairól. Az államügyészség feladata volt a bűnügyi nyilvántartás, az adatokról a felvilágosítás megadása a közigazgatási, közbiztonsági, bírói szervek részére. Sok utasítás szólt a közszolgálati rendelkezések mikénti alkalmazásáról: pl. költségvetés felterjesztéséről, a fizetésekről, napidíjakról, útiszámlákról, a magánmunkálatok tilalmáról. A szervezet egységeit, az ott szolgálók neveit, az áthelyezéseket, előléptetéseket, kitüntetéseket is közölték a főhatóságok. Az állami hivatalnokokra vonatkozó egyenruhaviselési és küllem szabályok is érkeztek. Az előírások a viseletet pontosan megszabták: császári elhatározás nyomán 1852. május 6-án került kiadásra az „Egyenruházati Szabályzatok", amely minden állami tisztviselő számára kötelezővé tette meghatározott ruha viselését. Ez Magyarországon honi jellegű volt, atillából, kunkalapból, csizmából és görbe kardból állt. Az igazságügyi szolgálatban állók violaszínű gallért és hajtókát hordtak a dolmányon. A ruhán túl még a „szakáll mikénti hordása iránt" is rendelkezett az igazságügy-miniszter! (Ezek a rendelkezések nehezen érvényesültek, mert még 1855-ben is felhívta a főállamügyész az ügyészségek figyelmet az egyenruha mielőbbi elkészítésére, illetve annak a polgári ruhával való nem összekeverésére.) Az ügyintézés nyelve az új szervezet létrehozása után a magyar volt, még a nem magyar többségű megyékben is. Ez részint az olmützi alkotmány 5. §-ából következett, amely kimondta, hogy minden népnek joga van nemzetisége, nyelve fenntartására és müvelésére, másrészt abból a gyakorlati korlátból, hogy nem volt elegendő németül tudó alkalmazott. Eveken át az iktatókönyveket, jegyzőkönyveket magyarul vezették, az iratok így készültek, és így leveleztek az igazságügyi és a helyi hatóságok egymással. Kétnyelvűek voltak az iktatókönyvek, bélyegzők, pecsétek feliratai.