Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: AZ ÁLLAMI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KEZDETEI KECSKEMÉTEN (1851-1861)

A 13. § leszögezte a polgári alapelvet, hogy az „ügyészség tagjai függetlenek azon bíróságtól, mellynél alkalmazvák". Ők a bűncselekmény által „megsértett álladalmat képviselik, és a nekik engedett jogosítvány körén belül arra kell ügyelniök, hogy a bűnvádi tárgyalásoknál a törvényes ügyfolyam megtartassék". Az igazságügyi szervezet építése során 1851 májusáig országszerte megtörtént a bírói, és államügyészi tisztek betöltése. A törvényszéki székhelyen működő járási társasbíróság mellett ügyészséget nem szerveztek, az itteni feladatokat az államügyész és helyettese látta el. Az új igazságügyi szervezet az egész államot behálózta: a magyar koronaországban 39 törvényszéket, 67 járási társas-, valamint 189 egyesbíróságot hoztak létre. A személyzet betöltéséhez honi személyeket vett igénybe az Igazságügyi Minisztérium, ami következett abból, hogy egyenlőre az addigi jog hatályát tartotta fenn a birodalmi kormányzat. Az állásokba való kinevezéseknél megfelelően irányadóak voltak az 1849. október 24-én közzétett „Magyarország ideiglenes közigazgatási rendezetéről" szóló császári rendeletben megfogalmazottak, mely szerint figyelembe veendő a hivatalra való alkalmasság, a „törvényes kormány iránt tanúsított ragaszkodás", a korábbi közszolgálat ideje és minősége. A „felkelésben compromitált egyének" semmilyen közszolgálati hivatalt nem tölthettek be. Az állások betöltésénél a főállamügyészeknek meghatározó befolyásuk volt, mivel a szervező biztosoknak ki kellett kérniük véleményüket a szóba jöhető személyekről. Jellemzően az addigi municipiumi tisztségviselők, tiszti és kincstári uradalmi ügyészek, királyi ügyigazgatósági ügyvédek nyerték el az új posztokat. A magyar nemzetiségűek aránya kimagasló volt az új állami igazságszolgáltatási szerveknél, jellemzően továbbra is a megyei birtokos nemesség töltötte be a tisztségeket. Az igazságügy rendezése beágyazódott az ország új közigazgatási rendszerébe. Az 1849. október 24-én közzétett ideiglenes, majd az ennek nyomán 1850. szeptember 13-án kiadott végleges közigazgatási rendezésről szóló rendeletek egy ésszerű, világosan áttekinthető rendszert hoztak létre. E szabályozás ellentétes volt a hagyományos magyar közjogi gondolkodással, amely a megyéket autonóm önkormányzati szerveknek, és a központi kormányzattal szembeni alkotmányos biztosítéknak tekintette. Az új rendszer a megyét az államhatalom helyi végrehajtó szervévé tette. A rendezés több helyen jelentős racionalizálást is jelentett, mivel a szeszélyesen futó határokat kiigazították, a törpe megyéket megszüntették, az óriás megyéket pedig (pl. Bihar, Nyitra) kettéosztották. Ennek eredményeként jött létre a korábbi Pest-Pilis-Solt vármegye déli részéből Kecskemét székhellyel Pest-Solt megye. (A korábbi vármegyébe részben beékelten fekvő, széttagolt Jászkunság viszont megőrizte hagyományos különállását, Jászberény székhellyel továbbra is önálló egységet képezett.) A megyeszékhely rangot a város Nagykőrössel vetélkedve, az új hatóságok elhelyezésének biztosítására tett ígéreteivel nyerte el. Az ideiglenes bírósági szervezetben kialakított megoldás szerint Pest-Solt nem kapott saját megyebíróságot, hanem Pest-Pilis megye Pesten székelő törvényszékéhez nyert beosztást. Pest-Solt területén 1851 tavaszán két járási társasbíróságot állítottak fel, Kecskeméten és Kalocsán, továbbá hat egyesbíróságot Nagykőrösön, Cegléden, Nagykátán, Kiskőrösön, Hajóson és Dunavecsén. Kecskeméten is az országos gyakorlatnak megfelelően addigi jogvégzett személyek nyertek kinevezést a társasbírósághoz, melynek elnöke a város korábbi főügyésze, majd főbírája, Csányi