Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között

ken ültek. A hadnagyszék megszervezésére is csak az úrbériség megszűnése előtti években, 1840-ben került sor. A nemesi vármegyéhez benyújtott kérelmükben hangsúlyozták, hogy elsősorban a nemesekre kivetett adók körüli „ízetlenségek" vezérelték őket hadnagyszék megszervezésében. A megye a hadnagy és négy alhadnagy vezetésével felállított szervezet működéséhez az igazságszolgáltatási jogkört pontosan meghatározta. Eszerint a hadnagy maga 12 pengőforintig, a testület pedig 60 pengőforintig ítélhet. Joguk volt az ítélet végrehajtására és fellebviteli fórumként a sedriát jelölték meg. Különös gondossággal határozták meg a nemesek és nemtelenek közötti keresetek eljárását. Ilyen esetben a hadnagyszéken a városi főbíró által kirendelt tanácsos jelen volt és ugyancsak megjelent a városi törvényszéken is a hadnagy és egy segédje, de mindegyik esetben „voks" nélkül. Az adókivetést- és beszedést illetően a vármegye különösebb utasítást nem adott, hiszen a hadnagyszéknek ebben a vonatkozásban csak végrehajtási feladata volt. A mezővárosokban jellegzetes típusa jelent meg - az elsősorban református vallású - tanult, értelmiségi pályára került nemesnek. Benkó Imre szerint Nagykőrösön 1848 előtt 32 nemesi származású értelmiségből 18 lelkész, 10 tanító és 4 jegyző volt.'' A megye 1784. évi összeírásakor Nagykőrösön (317 fő, a város társadalmának 6,8 százaléka!) kívül Kecskeméten (192 fő), Kiskőrösön (93 fő), Vácon (83 fő), Abonyban (76 fő), Cegléden (41 fő) és Ráckevén (34 fő) élt a legtöbb nemes. A városlakó nemességnek számottevő rétege a közbirtokosság (compossessoratus), illetve inszkripcionalista névvel jelölt családok voltak, akik valamilyen nemesi fundust - legalább elvileg - igazolni tudtak. A földjük értéke egy-egy polgári vagy jobbágytelekkel volt egyenértékű. Közülük nagyobb birtokkal csak kevesen rendelkeztek, például Kecskeméten a balásfalvi Kiss család, vagy Nagykőrösön a Sigrayak és a Gombayak, akik fundusaikból a városnak is tudtak árendába bocsátani.

31 A városlakó nemesek igazi tömegét (például Nagykőrösön a négyötödét) az armalisták képviselték, vagyis akiknek nem volt nemesi birtokuk. Ugyanakkor közülük kerültek ki a mezőváros legvagyonosabb elemei is. Példaként álljon itt a nagykőrösi Sigray István hitelkihelyezése 1801 és 1822 között, amely összesen 24 288 váltóforintra rúgott. Tehát a nemesek városba való költözésével sokszorosan összetett érdekek kerültek szembe és egyes időszakokban különböző intenzitással csaptak össze, esetenként elérve a nyílt társadalmi csatározások, a zendülés szintjét is. Magától értetődően a társadalmi összecsapások legerőteljesebben éppen azokban a városokban (Kecskemét, Nagykőrös) jelentkeztek, ahol a nemességnek nem voltak a saját érdekérvényesítő szervezeteik, viszont a mezővárosi vezetésbe jelentősen beépültek. A többi mezővárosban a nemesség nem tudott ilyen pozíciókat elérni. Ráckevén a nemesség részvétele a mezőváros vezetésében nem volt meghatározó és érdekeiket sem tudták hathatósan védelmezni. 1825. november l-jén, a tisztújítás alkalmával közölte az uradalom prefektusa, hogy „a helybeli Nemes Urakat a bírói, perceptori és tanátsbeli személyek választásában minden votumadástól, mint olyanokat, akik contributiot nem fizetik, s a bírótól függeni nem akarnak" kirekesztette. 32

A nemesi előjogok eltörlésének előestéjén, 1847-es restauráció alkalmával NÓVÁK László 1982. 162. BENKÓ Imre 1908. 101. RÁCZ István 1988. 77. PML, Ráckeve Mezőváros Tanácsának iratai (a továbbiakban: RMT) Tan. ül. jkv. 1825. november 1.