Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

KNIPL ISTVÁN Volksbundtól a Waffen SS-ig

A fent közölttől némileg eltérő összetételű vezetőségről számol be Heckenber­ger Péter, véleménye szerint a helyi Volksbund csoport elnöke Richter Jakab volt, az elnökség tagjai pedig Richter Mihály, Friedrich Jakab és Himpelmann József vol­tak. 37 Az alakuló gyűlés után a szervezet gyors fejlődésnek indult a településen, amit a taglétszám jelentős bővülése is megmutat. 1940-ben, az alapításkor a helyi szerve­zetnek 54 tagja 38 volt, 1944-re azonban ez a szám elérte a 280 családot. 39 A tényle­ges taglétszám megállapítására ma már nincs lehetőségünk, mivel az alapításkor ké­szült taglistán kívül nem áll rendelkezésünkre más eredeti névjegyzék. így a tényle­ges taglétszámot csak megbecsülni tudjuk, a korabeli szemtanúk elmondása alapján. K-né F. Rozália 1945-ben lezajlott perében az egyik tanú azt állítja, hogy a falu lakosságának a 75 százaléka a Volksbund tagja volt. 4 Hasonló arányt állapít meg Heckenberger is, kinek véleménye szerint a lakosságnak mintegy 80 százaléka volt tag. Abban az esetben, ha ezeket az adatokat a település teljes lakosságára vonat­koztatjuk, megállapíthatjuk, hogy gyakorlatilag a gyerekeket leszámítva a teljes lakosság tag volt. Az adatokat azonban ennél sokkal óvatosabban kell kezelnünk, mivel tudomá­sunk van a településen jelentős számú magyar érzelmű lakosról is. Ez abban az eset­ben tükröződhet a fent említett arányokban, ha azokat csak a felnőtt lakosságra ért­jük. Ebben az esetben a településnek a 20-25% valóban nem volt a helyi Volksbund tagja. S. J.egykori szemtanú állítása szerint a Volksbund pénztári könyvében mint­egy 1800 név szerepelt. 41 Ha ezt az adatot százalékos arányként vizsgáljuk, akkor az előzőekhez hasonló, magas arányt kapunk. Nemesnádudvaron 1941-ben ugyanis 2238 42 15 évesnél idősebb lakos élt, s közülük mintegy 1800 szerepelt a pénztár­könyvben, ami a felnőtt lakosság 80,42%-a. A fentebb ismertetett adatok tükrében végezetül megállapíthatjuk, hogy a Volksbund nemesnádudvari szervezetének a település felnőtt lakosságának mintegy 75-80%-a lehetett tagja, ami körülbelül 1800 főt jelenthetett. A Volksbund Hajóson A Volksbund hajósi szervezetének vezetőségéről csak közvetett információkkal rendelkezünk, mivel az eredeti iratok nem maradtak fenn. Az egyesület alapításakor Bohner Andrást választják meg elnöknek. A vezetőséghez tartozott továbbá még Szauter János, Beck Mihály és Beck Jakab. Beck Mihály feltehetőleg a propagandá­ért volt felelős. 1940-41 során a választmány tagja volt három-négy hónapig Reiter Sebő is, aki ekkor a gazdasági ügyek előadója volt. 43 Az egyesület vezetésében 1943-ban változás történt, ugyanis az irányítást Knehr Raymund vette át, aki az el­nöki tisztséget a szervezet felbomlásáig viselte. Irányítása alatt az egyesület vezető­ségének az összetétele az alábbiak szerint változott meg: Schön Lajos lett a „vezér", Czick Ignác lett a szervezésért felelős vezetőségi tag, Czick Pál lett a kultúrvezető. HECKENBERGER Péter, 1991. 78-79. MOL K-150 1941-VII-5-254426. BKMÖL V. 312 2463/1946. BKMÖL XXV. 17 NB 722/1945. Uo. NB 1165/1945. 1941-es népszámlálás BKMÖL XXV. 17 NB 246/1945.

Next

/
Thumbnails
Contents