Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)
KNIPL ISTVÁN Volksbundtól a Waffen SS-ig
A vezetőségnek rajtuk kívül még az alábbi hét személy volt tagja: Ruff János, Beck Jakab, ifj. Szauter Mátyás, Geiger Júlia, Locher János, Szeitz János és Szauter János. 44 Az általuk betöltött tisztségekről sajnos nem rendelkezünk információkkal, illetve feltételezhetjük, hogy Geiger Júlia a nőszervezet vezetője lehetett. K. I. hajósi lakos emlékezete szerint a helyi Volksbund vezetője Szauter János volt. Saját szavaival élve: „hogy ki volt annak az okoskodója, már nem lehet tudni. Tulajdonképpen Dél-Bácskában voltak ezeknek a fő vezérei, akik hozták az utasításokat, ott erős szervezet volt. Volt itt egy paraszt bácsi, úgy hívták, hogy Szauter János. O volt itt a volksbund vezetője. Nohát ez a János bácsi azzal dicsekedett, hogy volt Zomborban. S nyilván ott kaphatta az információkat, utasításokat, hogy hogyis kell egy ilyen bundot vezetni... " 45 T. Molnár Gizella a fentebb közölt interjúrészletre hivatkozva állította, hogy a hajósi Volksbund vezetője Szauter János volt. 46 Ezen véleményét szükségesnek tartjuk annyiban kiegészíteni, hogy a levéltári források alapján Szauter János nem a helyi szervezet vezetője, hanem csak a vezetőség egy tagja volt. Az egyesület vezetőségéről kaphatunk közvetett információkat a háború után a földbirtokrendező tanács használatára összeállított, 1945. november 14-én készült névjegyzékből is, melyet a Volksbund volt tagjairól készítettek. E jegyzékben szerepelnek az alábbi vezetők: Knehr István, Bohner András, özv. Stork Andrásné, Schőn Lajos, Bohner Mátyás, Czick Pál, Reiter Sebő, Szauter János, Geiger Julianna, Knehr Raymund, Stoffer Antal, Beck Mihály valamint ifj. Locher János. 47 Az ezen a listán szereplő vezetők négy kivételével megtalálhatók a korábban ismertetett vezetőségben is. Új személyként csak Knehr István, özv. Stork Andrásné, Bohner Mátyás és Stoffer Antal jelenik meg. Megállapíthatjuk még továbbá a lista alapján, hogy ifj. Locher János a Deutsche Jugendnek volt a vezetője. Az egyesület taglétszámáról sem rendelkezünk pontos információkkal, csak annyit lehet megállapítani, hogy az egyesületnek a megalakulás után körülbelül 800 tagja lehetett. Mikor 1943-ban Knehr Raymund átvette az egyesület vezetését, már csak 460 tagról számolt be. 48 A taglétszámról ad további tájékoztatást a korábban már említett, háború után készült névsor, melyen 378 volt egyesületi tag neve szerepel. A listák azonban véleményünk szerint nem lehetnek teljesek, mivel Zorn Antal több alkalommal is megemlíti, hogy Hajóson erős szervezete alakult a Volksbundnak 49 , s ez az erős szervezet véleményünk szerint nem állhatott egy 5311 fős településen 366-800 tagból, mivel a 800 fő is csak a lakosság 15%-át teszi ki. Erős szervezetről meglátásunk szerint azon települések esetében beszélhetünk, ahol mint Nemesnádudvar esetében is - a tagok aránya eléri a 75-80%-ot. Tehát abban az esetben, ha elfogadjuk a fentebb leírtakat és feltételezzük, hogy Zorn Antal nem téved, akkor el kell fogadnunk azt a tényt is, hogy az általunk ismert névsorok nem lehetnek teljesek. 44 Uo. NB 325/1945. 45 T. MOLNÁR Gizella, 1997. 234. alapján 46 T. MOLNÁR Gizella, 1997. 27. 47 BKMÖL XVII. 501 A Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Földbirtokrendező Tanács Kecskeméti Tárgyaló Tanácsának iratai 5421/1945. (17. tétel). 48 BKMÖL XXV. 17 NB 325/1945. 49 ZORN Antal, 1992. 27., 1994. 105.