Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

KNIPL ISTVÁN Volksbundtól a Waffen SS-ig

hogy a Flach által közölt időpont feltehetőleg a hivatalos engedélyezés időpontja le­het. Az egyesület ténylegesen valamikor 1940. nyár végén vagy szeptember elején alakulhatott meg. Ezen feltételezést támasztja alá a Hajósi Gazdakör feloszlatásáról készített jegy­zőkönyv, mely 1940. szeptember 21-én keletkezett Hajóson. A jegyzőkönyv tanú­sága szerint, a Gazdakör utolsó közgyűlésére az említett időpontban került sor a Volksbund hajósi helyiségében. Ennek alapján biztosan állíthatjuk, hogy ebben az időpontban a Volksbundnak már megalakult a helyi szervezete. Ezt támasztja alá, a Gazdakör tagjainak a feloszlatáskor hozott döntése, mellyel a Gazdakör vagyonát a Volksbund hajósi szervezetének adják át. A szavazás eredményéből véleményünk szerint megállapítható, hogy a Gazdakör tagjainak jelentős része már a Volksbund tagja lehetett, vagy legalábbis szimpatizált a szervezettel, mivel a vagyon átadásáról szóló határozatot a közgyűlés 32 igen és 2 nem szavazattal fogadta el. 34 Nemesnádudvar esetében, könnyebb helyzetben vagyunk az alapítás időpontjá­nak megállapításakor, mivel az egyesület alapításakor készített jegyzőkönyv, a Ma­gyar Országos Levéltárban fennmaradt. Ennek alapján biztosan állíthatjuk, hogy a Volksbund nemesnádudvari szervezete 1940. december 22-én alakult meg. 35 A helyi Volksbund szervezetek működésének megindulása, és tevékenységük A Volksbund Nemesnádudvaron Mint említettük, Nemesnádudvaron a Volksbund helyi szervezete, 1940. de­cember 22-én alakult meg. Az alakuló közgyűlés elnöke, Brandt Jakab volt, a jegy­zőkönyvet pedig Steiner István vezette, a jegyzőkönyvet Metzinger Menyhért és Richter Jalab hitelesítette. Az alakuló közgyűlésen megválasztották az egyesület ve­zetőségét. Elnöknek az alapításkor készült jegyzőkönyv szerint, Metzinger Meny­hértet választották meg. Alelnök Richter Jakab, a jegyző pedig Klein Ferenc lett. Pénztárosnak Friedrich Jakabot, könyvtárosnak pedig Schauer Andrást választották meg. Ugyanekkor megválasztották a nyolctagú választmányt is, melynek tagjai Schauer Mátyás, Hutfles Gábor, Raskopf Antal, Mender János, Baumgärten András, Metzinger Péter, Himpelmann József, Richter Mihály voltak, a választmány póttag­jai Berger József, Fernerer Ignác, Mandler József, Délity Ádám, Etschberger József, Melcher János, Halbländer József, Hen Antal. Az egyesület ellenőrei pedig Kovács Ferenc és Fang József voltak, 36 bár meg kell jegyeznünk, hogy az alapító jegyző­könyvből utólag kihúzták Himpelmann József, Délity Ádám és Etschberger József nevét. A kérdés az ő esetükben az, hogy a nevek kihúzására közvetlenül az egyesület megalakulása után került sor, vagy pedig a neveket már az engedélyezés után, húz­ták ki a tisztségviselők közül. 34 MOL K-150 1942-VII-5-197747. 35 Uo. 1941-VII-5-254426. 36 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents