Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

KNIPL ISTVÁN Volksbundtól a Waffen SS-ig

Császártöltésen a Volksbund megalakulásának időpontját jelenleg teljes bizton­sággal nem állapíthatjuk meg. Paul Flach véleménye szerint a helyi szervezet 1940. december 22-én" 5 alakult meg, ezzel azonban nem érthetünk egyet. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának iratai között nem maradt fenn az eredeti irat az egyesület alapításáról, továbbá a Magyar Országos Levéltár anyagában sem sikerült a nyomára bukkanni. Ennek hiányában csak hozzávetőleges időpontot állapíthatunk meg. Egy 1940. február l-jén kelt jegyzői jelentésből megállapíthatjuk, hogy ezen időpont előtt biztosan nem működött Volksbund szervezet a településen. A korabeli jegyzőt idézve: „...pángermán mozgalom községünkben nincs. " 26 A Volksbund he­lyi szervezetének alapítására feltehetőleg már 1941-ben is történt kísérlet, az egye­sület valószínűleg meg is alakult, hiszen egyes népbírósági perek irataiban megne­vezik a helyi szervezet egyes tisztségviselőit 1941-ben, 27 azonban a hivatalos működésig és engedélyezésig nem jutott el. 28 Az biztosan állítható, hogy 1942. októ­berében már létezett a Volksbund helyi szervezete, mivel egy 1942. október 24- én kelt irat szerint már a helyi szervezet ügyében járnak el. 29 Az 1942 őszén való hi­vatalos alapítást támasztja alá azon irat is, mely 1942. december 31-én kelt, s amely­ben a községi főjegyző értesíti a főszolgabírót, hogy felszólította az egyesület elnö­két, nyújtsa be az egyesület névjegyzékét, mert e nélkül az alapszabályaik jóváha­gyást nem nyernek. 30 Tehát ebben az időpontban még nem volt bejegyzett és enge­délyezett alapszabálya a helyi egyesületnek. Feltételezhetjük, hogy abban az eset­ben, ha az egyesületet 1940-ben alapították volna, akkor 1942 decemberében már lett volna bejegyzett alapszabálya. A továbbiakban a falu főjegyzője 1943. január 10-én értesíti a főszolgabírót, hogy a módosított névjegyzéket az említett napon beterjesztette. 31 További levelezés után a végleges lista beterjesztésére 1943. március 6-án került sor. 32 Az egyesület alapszabályának jóváhagyására csak ezek után kerülhetett sor, tehát az egyesület 1943. március 6. előtt hivatalosan nem működhetett. Azonban ezt az időpontot sem tekinthetjük a hivatalos engedélyezés időpontjának, mivel figyelembe kell vennünk a listák, valamint az alapszabály benyújtása és azok jóváhagyása között eltelt időt, bár feltételezhetjük, hogy a helyi szervezet kiépítése ekkor már megindult. Végezetül tehát megállapíthatjuk, hogy a Volksbund császártöltési szervezete, valamikor 1940 után, de még 1942 tele előtt alakulhatott meg, működését hivatalo­san pedig 1943 tavaszán kezdhette meg. Császártöltéshez hasonlóan, a hajósi Volksbund szervezet eredeti alapító okirata sem maradt fenn. így a hajósi szervezet alapításának időpontját is másodlagos forrá­sokból állapíthatjuk meg. Flach véleménye szerint, a hajósi szervezet 1940. novem­ber 17-én 33 alakult meg. Az alapítás dátuma, a Deutsher Volksbote 1941/6. számá­ban jelent meg. Az alapítás időpontjával kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, 25 F1LACH. Paul 1971.20. 26 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: BKMÖL) Császártöltés nagyköz­ség iratai (a továbbiakban: V. 312). 27 BKMÖL XXV. 17 A Kalocsai Népbíróság iratai (a továbbiakban: XXV. 17) NB 706/1946, 1041/1946. 28 Uo. 1693/1946. 2y BKMÖL V. 312 1814/1942. 30 Uo. 31 Uo. 32 Uo. 33 FLACH, Paul, 1971. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents