Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA Akasztó úrbéri viszonyai a XVIII-XIX. században

béres) telkek alkottassanak a maradvány földékből. Szándéka szerint a nádast, a kaszálót kétfelé kell osztani, valamint a legeltetési bért kell megállapítani. Az akasztóiak „Térd és Feő Hajtással" könyörögtek a „Nagy Méltóságú, s Méltóságos Grófné"-nak, hogy hagyja meg őket „minden beneficiumban". Legfőbb érvként azt hozták fel, hogy „Akasztónak meg Szállítása" után bírván az összes regálét, rengeteget költöttek a mészárszékre, a boltra, a külső és belső kocsmára és a két szárazmalomra. A másik ellenvetésük az volt, hogy földjeik gyengesége „azoknak fölső részén az Árvíz végképpen el szokta verni, az Alsó részét pedig Szél folyó homokkal teszi haszontalanná" - miatt feltétlenül szükség van a fenti épületekre a megélhetésükhöz. Az úrbéri per kezdetétől kézzelfogható feszültség támadt a földesúr helyi tisztjei és a falu között.'

5 Az akasztóiak a földesúrhoz küldött levelükben panaszolták, hogy az urasági tiszt ispánnak az „Öreg Nótárius" fiát (egyébként a helység tanítóját) akarja tenni, aki még meg sem kapta a hivatalát, máris fenyegetőzik, „majd meg tanít bennünket". 1823-ban a megyei törvényszéknek - 24 pálca „fenyíték alatt" - kellett eltiltani a falusiakat attól, hogy a határban folyó úrbéri regulációt vezető földmérő munkáját ne akadályozzák.

36 1825-ben vallották az akasztói jobbágyok, hogy a „megürült sessiót a tisztség annak a lakosnak adja által, aki magát ajándék által érdemessé teszi" erre.

37 1 8 3 7-ben viszont az uradalmi kasznár panaszolta az úriszéknek, hogy Akasztón a helység elöljárói a földeket önkényesen elveszik egyesektől és azokat másnak adják.

38 A valódi ellentét azonban az uraság által 1812-ben kezdeményezett per volt, mely - átívelve a jobbágyfelszabadításon - csak 44 év után 1856-ban ért véget, „barátságos egyességgel".

39 1812. április 20-án a „jobbágyság által makacsul megtagadott úrbéri tartozásoknak" és kilencednek természetbeni bevételére, valamint a helység határának, a jobbágyi illetőségeknek a rendezése, a legelő elkülönítése miatt „Szabályozási és Elkülönítési" pert indított a földesuraság „Akasztó helység" ellen. Ezért a továbbiakban nem volt hajlandó a korábbi szerződéseket meghosszabbítani, vagyis a szolgáltatásokat készpénzben elfogadni. A per a korabeli magyar törvénykezési gyakorlatnak megfelelően hosszan elhúzódva folyt. A folyamatos halasztásra a lehetőséget az alperes (Akasztó község) állandó fellebbezése adott. Az úrbéri per többször bejárta az úriszék után a megyei törvényszéket, majd a Helytartótanácsot. A felperes által 1812. április 20-án az úriszékre beadott keresetére a község úgy reagált, hogy az uraság a határban soha nem bírt földeket, és az úrbéres állományon kívüli földek remanenciálisok, azaz maradványföldek, amelyekből új telkeket kellene alkotni. Azonban az akasztói határ „homokossága és vizessége" miatt ez sem „hozathatik" be, mert a „contributionalis fundusnak", azaz az adózás telki alapjának állandónak kell lennie. A regálékat illetően rögtön azt vettették fel az akasztóiak, hogy miként fogja őket az uradalom kárpótolni, ugyanis a kocsmai, bolti, mészárszéki, száraz malmi épületekre a több évtizedes bérlésük alatt rengeteg pénzt fordítottak. A reguláció ellen pedig az volt a kifogásuk, hogy a népességet nem bírja eltartani az úrbéres földállomány. Akasztó, úrb. per, 1836. Akasztó, úrb. per, 1812. SPIRA György 1965.208 Uo. 207. Akasztó, úrb. per, 1837. Akasztó, úrb. per, 1856.