Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)
IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura
a közvetlen támadásra készült. A siker érdekében Thököly az ország több évszázad óta fő ellenségével, a törökkel szövetkezett, és már július 20-án elfoglalta Kassát, a Felvidék kapuját. Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a következő célpont Fülek lesz. A nádor már ezekben a hetekben tájékoztatta az uralkodót, hogy ennek bástyái gyengék, egy nagyobb támadást 8 napnál tovább nem bírna ki. Kassa elfoglalása után Thököly levélben szólította fel Koháryt, hogy álljon mellé. Ő viszont a nádort és a császári sereget sürgette, hogy jöjjenek segítségére. A rendelkezésére álló néhány hét alatt igyekezett a várat az ostromra felkészíteni. Lehetőségeiből csak a sáncárkok kimélyítésére, a vár környékének az Ipoly vizével való elárasztására és raktárai készletének feltöltésére tellett. A környékbeli nemeseknek a várba hívásával és azok felfegyverzésével erősítette kis létszámú katonaságát. Thököly 1682. augusztus derekán indült Fülek alá, 12 ahol már ott várta seregével Ibrahim, a váradi pasa. Később csatlakozott hozzájuk Erdélyből Apaffy és Teleky hada. Az ostromlók létszámát a korabeliek is csak megbecsülni tudták. A róluk szóló egykorú híradásokban a számok a 60 ezer és a 180 ezer között mozogtak. Valószínű, hogy az előbbi volt a reálisabb, de ez is szertelen túlerőt eredményezett az alig kétezer sebtében verbuvált nemessel és a száz főnyi német gyalogossal szemben. Szeptember 2-án már meg is kezdődött az ostrom. Koháry valóban eltökélte, hogy a végsőkig védeni fogja a várat. Elszántsága, lélekjelenléte és személyes bátorsága viszont nem tudta ellensúlyozni ellenfelei tűzerejét. Két hét elteltével a vár védelmi rendszerét teljesen szétlőtték. A sok halott, a még több sebesült miatt a védők fellázadtak ellene. 13 A nagy vérveszteségek hatására szeptember 11-én tudta nélkül elhatározták, hogy a várat fel fogják adni. Követeiknek az ostromlók azt ígérték, hogy aki a feladási okmányt aláírja, kézipoggyászával szabadon elvonulhat. Szeptember 16-án került sor a védők kivonulására. Koháry István nem volt hajlandó aláírni a kapituláció okmányát, sőt még annak felolvasását sem engedélyezte. Utolsóként hagyta el a várat, benne hagyva minden értékét, jószágát. Amikor Thökölyvel találkozott, pártütéssel vádolta őt, és szemére hányta, nagyravágyásával mekkora szerencsétlenséget okozott az egész országnak. Ezért miközben a többiek valóban szabadon elvonulhattak csekélyke csomagjaikkal, őt fogolyként kezelték. A következő napokban mind Thököly, mind alvezérei megkísérelték rávenni, hogy szabadsága és birtokai fejében álljon melléjük. O viszont továbbra is hajthatatlan maradt, sőt állítólag a kuruc vezért török pribéknek nevezte, amiért az ki akarta végeztetni. 14 Végül Regécre vitette várfogságra, ahol igen kíméletlen bánásmódban részesült. A baj kútforrásának megvilágítására Andrássy Gyula megállapítását idézi: „... az uralkodó nem tudott magyar király lenni és nem érezte azt, amit a nemzet érzett. Az eredendő bűn abban van, hogy a királynak Magyarország csak eszköz a nyugat megvédésére, nem cél." Ennek ellenére természetesnek veszi, és semmilyen formában nem marasztalja el Koháryt, hogy az udvar politikájával gyakorlatilag egész életén át azonosult, vele szemben érdemi kritikát nem fogalmazott meg. VÉKONY István, 1915. 6. 12 Kassa augusztus 14-én esett el. Apafy Mihály szeptember 2-án érkezett a vár alá. Más vélemény szerint négyezer volt a védők száma. Az ostrom első nagy rohamainak visszaverése után szeptember 4-én három napra fegyverszünetet kötöttek, de Koháry a vár feladásáról súlyos veszteségei ellenére sem volt hajlandó tárgyalni. Apafy követeit még a várba sem engedte be. VÉKONY István, 1915. 8-9. 13 A régóta várt segítség elmaradása is erőteljesen hozzájárult a védők reménytelenségének fokozódásához. Szeptember 8-án egy református pap ment Apafyhoz, hogy a megadás feltételeit tudakolja, majd Thökölyvel is kapcsolatba lépett. Egyezkedésük 10-én eredménnyel járt. Az örségnek az a része is elvonulhatott, amely nem csatlakozott Thökölyhez. VÉKONY István, 1915. 9-11. 14 ILLÉSY János, 1885. 18-25.