Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között

A becsületsértések megtorlása is a tanácsra tartozott. Vácon 1793-ban az oltár előtt - az ártatlanságot szimbolizáló mirtuszkoszorúval - álló menyasszonyra egy felbérelt gyerek a leányanyaságot jelképező szalmakoszorút dobot. A vétkes gyerek 12 vesszőt, a felbujtó legény 12 pálcát, a szalmakoszorút készítő két lány 10-10 kor­bácsot kapott. Ráckevén 1780-ban Budai Jánost, nem annyira a mapa asszonyának megverésért, hanem elsősorban azért kapott 40 pálcát, mert Kudar János esküdtet kálvinista disznónak mondotta és „így az ekkoráig a pápisták és reformátusok között folyó harmóniát és békességet felborítani nem átállotta". Ugyancsak Ráckevén 1792-ben bizonyos Bereczky Ádám nemes Szenté Andrást cigánynak mondta, ami­ért 2 forint bírságot, 4 órai áristomot, utána pedig „testi büntetés"-t kapott". 185 Ugyancsak ekkor tárgyalták Károly János Mária nevű leányának a panaszát Óvári Jánosné ellen, aki őt „kurva nevekkel" már két ízben illette, sőt legutóbb a „város lukának" nevezett. A kiszabott büntetés szerint a mocskolódó asszony nemcsak a lányt, hanem annak apját, anyját is meg kellett követni „közönséges helyen", azaz nyilvánosan és még fogadalmat is tett, hogy megjavul. A verekedő, garázda lakosokat sűrűn büntette a magisztrátus pálcával, kor­báccsal, áristommal, pénzbírsággal. Nagykőrösön a XVIII. században a „száraz" ve­résért hat, vérbírság esetén pedig 12 forint büntetés járt. Dömsödön a „karczolásért" 6 forint, „ha ököllel száját öklezné" 5 forint, ha pedig kézzel a másik hajába kapna 4 és fél forint bírságot fizetett a bűnös. A „kövekkel vagy egyébbel" hajigáló egyént 10, illetve 20 forintra büntették. Érdekes, hogy az kapott nagyobb büntetést, aki nem találta el a másik embert, mert ha nem találja el „az ollyan hajigálás igen bizontalan, miként az ember kezéből kiesik". Kecskeméten 1755-ben a verekedők általában 50 korbácsot kaptak, mint Apró János egy csárda szétveréséért, vagy a szőlőben része­gen lövöldöző Koncz István. A feleségét kegyetlenül megverő Pintér János két hét áristomot kapott kenyéren és vízen. Nem gyilkosságként, hanem „csupán" vereke­désben találták bűnösnek Kiskőrösön 1811 decemberében Kis Pál csőszt, aki részeg fővel a beretváit élesítő Tyersánszki Mihályt „pajkosságból" puskaaggyal úgy fejbe ütötte, hogy az rögtön meghalt. 1 Kis Pálnak „ezen rossz tselekedetéért" kellett fi­zetni az áldozat családjának 40, a mezővárosnak munkájának elmulasztásáért 30 váltóforintot, valamint 50 bot testi büntetést kapott. Kecskeméten a visszaeső tolvajt kikergette a magisztrátus a városból és ha visszajönne, ügyét az úriszékre kell bocsátani. Csiha Csernus Mihály „valamely cse­kély árpa lopásért" két ízben kapott ötven botot, ami után „al fele kirothadván" ha­marosan meghalt. 187 Az elszaporodott kerti lopások miatt Kalocsán 1816-ban hozta a városi magisztrátus azt a rendszabást, hogy a termés érése idején csak pénteki napo­kon lehetett a kertbe kimenni. 188 (Meghatározták a szőlőszedésen kívül a kukorica szedést is.) 189 A lopáson rajtakapott kertes gazdától a kertje „felbecsültetett" árából fizették ki a kárt és a büntetést. Ha nem volt kertje, akkor az összehívott nép előtt „az utca közepén" a lopott termést elébe rakva, pálcázták meg „érzékenyül". Ha öregség, vagy betegség miatt nem szenvedhette el a testi büntetést, akkor a nyakába kötözték a lopott „jószágot" és az utcákon föl és alá „kísértéssel czígéresen" bünte­PML, RMTTan. Ul. jkv. 1780. dec. 9., 1792. február 24. Dr. MESKÓ Sándor 1989. 133. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor 1994. 175. BKMÖL, KAVTTan. Ul. jkv. 1816. augusztus 25. BKMÖL, KAVT Tan. ül. jkv. 1819. október 3.

Next

/
Thumbnails
Contents