Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - BELLON TIBOR Egy sajátos paraszti életút a Kiskunságban

mok megkötésével teremtsenek új kertkultúrát, mely elsősorban a szőlő- és gyümölcstermelésre épült. A redempció előtti évekről szól Bél Mátyás ország leírása. Belőle a fent vázolt kép olvasható ki. A lakosok a szűkös földművelés mellett leginkább szarvasmarhát tartanak, melyet maguk értékesítenek a különböző vásárokon. Földjeik - elsősorban a Duna felé eső oldalon vannak, melyek jól művelhetők, a lakosság szükségére elegendő gabonát teremnek. A határ többi részét állattenyésztéssel hasznosítják.

8 Valóban Szabadszállás redemptus lakossága a megváltott határát úgy osztotta be, hogy a Feketén, a Duna felőli kötöttebb, barna talajon gazdálkodott, itt épült ki legkorábban a tanyavilág, a homokosabb vidékeket pedig a barmokkal legeltette. Ez az állapot szinte a 19. század végéig megmaradt. A későbbi szerzők, mint Horváth Péter és Fényes Elek is ezt erősítik meg.

9 A változások előtti pillanatban még Baksay Sándor is a hagyományos, döntően legeltető állattartásra építő gazdálkodást hangsúlyozza.

10 Ezt a némelykor szubjektív elemeket is tartalmazó leírást legyen szabad befejezni egy statisztikával. Eszerint Szabadszálláson 1895-ben 1081 gazda 12037 hold szántót művel, a kert 137 hold, a szőlő 535, a rét 4363, a legelő 18068 hold." Utána egy évvel már Aranyegyházát felosztják, Kisbalázson is egyéni használatba kerülnek a földek. Megszűnt mindkét helyen a külterjes, legeltető állattartás, tanyás vidékké változtak a puszták. A 20. század elején Jakabszállástól is megváltak, helyette a közeli Adacson szereztek kétezer holdnyi legelőt. Ebben a hagyományos termelés, a legeltető állattartás szívós továbbélését kell látnunk. Szabadszálláson - eltérően a többi kiskunsági településtől, - 1812-ben tagosították a határt, azaz a müvelésbe vont területeket egy-egy gazdának összevontan mérték ki. Ez a gyakorlat meglehetősen ritka a Jászkunságban, így külön érdemes a figyelmünkre. Igyekeztek a birtokaprózódást elkerülni. Ez azonban csak a megművelt területre vonatkozott, a határ többi része tovább is közös használatban maradt, ahol a szerzett redempciós jog alapján hajthattak legelő állatokat. - A határ nagyobbik felén, a felosztott pusztákon egy másfajta mezőgazdasági kultúra kezdte bontogatni a szárnyait. A filoxéra vész következtében elpusztult történelmi borvidékek terméskiesésének, a piacokon mutatkozó borhiánynak a kielégítésére intenzív szőlőtelepítésbe kezdtek a homokhátságokon. Ekkor indult virágzásnak a Duna-Tisza közi térségnek a szőlő- és gyümölcskultúrája. Történetünk idejére, tehát a 20. század első felére jelentős változás következik be a Kiskunság, ezen belül Szabadszállás gazdálkodásában. A 19. század második felére nagyon kis területre szorult vissza a századokon keresztül meghatározó pusztai, legeltető állattartás. Az egykori legelők felosztásáért nagy küzdelem vette kezdetét. A redemptus örökösök - azon a jogon, hogy őseik az egész határt megváltották -, jogot formáltak a müvelésbe vonható újabb területekre is, míg a később beköltözők, és irredemptus utódok azt bizonygatták, hogy az eltelt idő alatt ők is jogot szereztek munkájukkal a földhöz jutáshoz, és a kiosztandó területet meghatározott összegért bocsássák azok rendelkezésére, akik vásárolni szeretnének. Végül is mindenütt a redemptus érdekek győztek. A felszabadult pusztákat a redemptus örökösök között osztották fel az akkori birtokarány szerint. Volt olyan módos gaza, akinek területe több száz holddal bővült. Szabadszállásra azonban az volt a jellemző, 8 BÉL Mátyás, 1975. 30. 9 HORVÁTH Péter, 1801. 241.; FÉNYES Elek, IV. 1851. 50. 10 BAKSAY Sándor, 1891. 231-256. 11 A Magyar Korona országainak Mezőgazdasági statiszticája 1897.