Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓK

annak okairól megfogalmazott gondolatai, az autonómiáról vallott nézetei. A tanulmány mellékleteként Kossuth említett levele betűhív közlésben olvasható. REZNÁK ERZSÉBET Küldöttségben Kossuthnál - A turini 100-as küldöttség A ceglédi turini 100-as küldöttség a magyarországi Kossuth-kultusz jellegzetes jelensége volt. A turini emigrációban élő idős Kossuth Lajos és a száz ceglédi polgárból álló küldöttség 1877. január 24-ei találkozása az egyik korabeli szónok szerint egyszerre volt eredeti, nagyszabású, zseniális és naiv; éppen olyan, mint a korabeli magyarországi ellenzéki politikusok néhány hasonló akciója. A ceglédi látogatók útjának szervezése azonban néhány fontos ponton különbözött az akkori országos események rendezésétől. Mindenekelőtt alapvetően helyi kezdeményezésnek számított, melybe fokozatosan kapcsolódtak be az ellenzéki párt mérvadó személyiségei és szimpatizánsai. Maradandónak bizonyult az utazás emléke; bizonyítja ezt a küldöttség utóélete. Változatos dokumentáció áll az egykori történet iránt érdeklődők rendelkezésére: dedikált Kossuth-fotók, a turini 100-as küldöttség tablója, jelvénye, az útról készült korabeli tudósítások, versek, dalok, visszaemlékezések. Az ország legnagyobb Kossuth-gyüjteményében, a ceglédi Kossuth Múzeumban őrzött emlékek a múzeum állandó kiállításán is láthatók. A turini 100-as küldöttség 1876-ban kezdődött története alkalmas arra, hogy a Kossuth-kultusz változásairól, fénykoráról és mélypontjairól, sokszínű elemeiről tiszta képet alkothasson az utókor szakértője és minden érdeklődője. PINTÉR ILONA Pataj vásári pere (1810-1838) Patajt, Duna menti település lévén, a török hódoltság időszaka erőteljesen viszszavetette a fejlődésben. A török kiűzése után lakói fokozatosan települtek vissza, és kezdtek újra gazdálkodni. A város a földesuraival kötött előnyös szerződésnek köszönhetően gyors fejlődésnek indult. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka, hogy 1725ben három országos vásár tartására kapott jogot III. Károly királytól. A vásárok jövedelmei a városi pénztárt gazdagították egészen 1810-ig, amikor vita támadt arról, hogy kit illet ez a haszon: a várost vagy annak földesurait. A város és földesurai között 1795 óta tartó úrbéri perben ekkor született döntés arról, hogy az úrbéri és a regáléjogokat szét kell választani - eddig ezeket egyesítve bérelte a város a földesuraitól -, és az utóbbiakkal a földesurak szabadon rendelkezhetnek. Azon az alapon, hogy a város és földesurai közötti, 1745-ben keletkezett bérleti szerződés a vásárokat a regálék között említette, a földesurak maguknak követelték a vásárok hasznait annak ellenére, hogy a kiváltságlevelet a város kapta és őrizte. 1810-1819 között a város meg tudott egyezni földesuraival a regálék bérletéről. A bor-, sör- és pálinkamérés, a pálinkafőzés, a halászat, a bolt- és mészárszékbeli árusítás, szőlőkilenced beszedése mellett szerepelt ugyan a szerződésben a három országos vásár jövedelme is, és ez ellen írásban és szóban egyaránt tiltakozott a vá-