Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓK

HEGEDŰS ANTAL Kossuth Lajos megnyilatkozásai 1848/49-ben a dél-magyarországi lázadás kapcsán A marxi-engelsi történelemszemlélet Jugoszláviában is a 19. századi európai forradalmak egyik élharcosát tisztelte Kossuth Lajosban. A szerző azt kutatja, hogy ennek ellenére napjainkban miért olyan eleven a szerb köztudatban a Kossuth Lajos iránti ellenszenv. Megállapítja, hogy Kossuth Lajos hosszú élete (1802-1895) során három különböző álláspontot képviselt a Magyarországon élő szerbek jogi helyzetében. Az első részben („Döntsön köztünk a kard!") rámutat Kossuth Lajos elvi álláspontjára, amely az országban a magyaron kívül más nemzetet elismerni nem akart, és ezért még tárgyalni sem volt hajlandó a szerbek kulturális és területi autonómiájáról. A második részben („Körülhordozzák a véres kardot") bemutatja ennek az intranzigens álláspontnak a tragikusan véres következményeit az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során, míg a harmadik részben („A kijózanodás útján") azt tárgyalja, hogy a szabadságharc leverése után 45 évig emigrációban elő Kossuth Lajos hogyan iparkodott revideálni a nemzetiségekkel szembeni álláspontját. Ezt az álláspontot először 1851-ben fogalmazta meg a törökországi Kütahyában (Kütahyai Alkotmánytervezet), majd 1862-ben összeállította az ún. Dunai Szövetség Tervezetéi. Mindkettőben elismerte a nemzetiségek jogát a kulturális és területi autonómiára, és kérte e koncepciójának elfogadását: „Az ég nevére kérem a magyar, szláv és román testvéreket, hogy borítsanak fátylat a múltra s nyújtsanak egymásnak kezet". A dolgozatból kiderül, hogy a nézeteit revideáló Kossuth magára maradt az autonómiát elismerő nézeteivel: a magyar közélet az ország földarabolását látta bennük, a nemzetiségek pedig nem hittek Kossuth Lajos őszinteségében. BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET Kossuth Lajos kapcsolatai és emléke a Jászkun Kerületben A tanulmány az 1876-ban megszüntetett törvényhatóság, a kiváltságolt Jászkun Kerület népének Kossuth Lajoshoz fűződő kapcsolatából villant fel képeket, kitekintve a Kossuth-kultusz továbbélő momentumaira. Elemzi a magyar reformkor jeles személyiségének, Illéssy János nagykun kapitánynak, országgyűlési követnek Kossuth Lajoshoz írott magánleveleit. Bepillantást ad a jászkunok politikai életébe, katonai hagyományaiba. Az 1848-as magyar szabadságharcban Kossuth támaszkodott e hagyományokra, toborzóbeszédei - amelyekből a szerző részleteket idéz - tükrözik a jászkun történelem és mentalitás ismeretét. A szerző szól azokról a tárgyi emlékekről, amelyeket a közemberek minden tiltás ellenére megőriztek. Kossuth Lajos több levelet írt a Jászkunság településeihez, lakosságához. Közülük politikai nézeteinek összegezése az a levél, amelyet Kiskunfélegyháza városának küldött. A levélben megköszöni Kiskunfélegyházának, hogy díszpolgárai közé választotta, majd hosszasan elemzi a kiegyezés utáni Magyarország politikai helyzetét. Különösen figyelemre méltóak a kivándorlásról és