Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓK

hogy „ha apáinknak jó volt, nekünk is jó a régi", akik mind a termelésben, mind a technikában arra törekedtek, hogy a korszerűbbet alkalmazzák, akik megérezték a piac meghatározó szerepét, mint a gyarapodásuk elsődleges forrását. Ok voltak az újítók, akik könyvekből, folyóiratokból tájékozódtak, akik nyitottak voltak az új dolgok kipróbálására. Ebbe a folyamatba - láthatóan - elsősorban az ország centrális része, a tágabb értelemben vett Kis- és Nagyalföld, a Dunántúl és a szőlőtermelő tájak kapcsolódtak be. A vasúthálózat kiépülésével a gyors, biztonságos szállítás előtt is megnyílt az út, érdemes volt tehát újítani, kockáztatni. Erre azonban csak azok vállalkoztak, vállalkozhattak, akik üzemszervezetüket biztos alapokon tudták: a középparasztok. Földjüket úgy hasznosították, hogy egy részén megtartották az önellátás biztonsági termelését, a többi területen pedig modernizáltak, kísérleteztek. Ebbe a rendszerbe illeszthető be a címben jelzett paraszti törekvés, a szabadszállási Papp Kálmán modellértékű gazdálkodása. Nem túlzás azt állítani, hogy - különösen a Felső-Kiskunságban - a felemelkedés útja a kevés tőkével rendelkező, de feltörekvő parasztcsaládoknak a bérletszerzés volt. Kunszentmiklóstól Solton át Szabadszállásig sokfelé kereste a család a boldogulás útját. Az okszerűen gazdálkodó, de a piaci viszonyokat is kiválóan ismerő, a kor lehetőségeit és kihívásait vállaló emberről kapunk képet, aki mögött ott áll a töretlen erkölcsű és akaratú édesanya. Példájuk a környezetükben nem maradt követők nélkül. FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia avagy: Dosztojevszkij és Németh László Németh László gyakran nevezte önmagát „tizenkilencedik századi" írónak, ezért a tanulmány szerzője Németh életmüvének az ún. „tizenkilencedik" századi és „huszadik századi" vonásait vizsgálja. Megállapítja, hogy az életmű formálásában kulcsszerep jutott az időnek - az életmű organikusnak mutatkozó kibontakozása mögött valójában ott állt az idő, így a „huszadikszázadiság" beleépült ebbe az életműbe. A szerző szerint Németh írói-gondolkodói életműve Dosztojevszkijre - a Dosztojevszkijre jellemző antinómiákra - nyúlik vissza, számára is alapvető kérdés volt, miképpen őrizhető meg a hit, ha közben a racionalizmus hatása alól sem vonhatja ki magát az ember. Németh újrateremtette a Dosztojevszkij által felvetett antinómiákat, a tudományos igazság elismerése és a vallásos érzés átélése egyaránt jellemezte gondolkodását. A Dosztojevszkij-élmény továbbélését mutatja Németh regényformája is: az általa megteremtett tudatregény az én és a világ határpontján álló hős tudatát formálja meg, ezáltal a Dosztojevszkijre jellemző polifonikus regény egyetlen hős monológjára szűkül le, ám huszadik századi feszültségekkel, a világgal szembenálló, de a világgal való ütközések feszültségeit átélő felnövesztett én feszültségeivel telítődik.