Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

ÖSSZEFOGLALÓK

PÁLMÁNY BÉLA Kossuth Lajos a rendi diéták követe (1825-1848) Kossuth Lajos 92 éves életpályájának második szakasza (1825-1848) egybeesik a magyar történelem reformkornak nevezett fényes időszakával. Miközben NyugatEurópában rohamossá vált a tőkés gazdaság és a polgári társadalom fejlődése, Magyarországon fennmaradtak az elavult feudális tulajdon- és gazdasági viszonyok, a rendi előjogokkal védett egyenlőtlenségek, megváltoztathatatlannak tünt a tényleges állami függetlenség hiánya. A Habsburg császári ház örökös királyságaként az ország virtuális önállóságát a rendi országgyűlések testesítették meg. A magyar politikai elit - a főnemesség európai kitekintésű, a nemzet javára anyagi áldozatokra is kész része, és a vármegyék önkormányzatát uraló jog végzett, jómódú birtokos köznemesség - az országgyűléseket tekintette politikai tevékenysége fő fórumának. Itt törekedett védelmezni és kiszélesíteni a rendi alkotmány által biztosított, de a bécsi birodalmi hatalmi szervek által rendszeresen semmibe vett közjogi önállóságot, egyúttal hasznos és a polgári átalakulást lehetővé tevő törvényeket kívánt alkotni. Kiváló történettudósok alaposan feltárták a magyar történelem máig legnépszerűbb politikusának pozsonyi szereplését két diétán: az 1832-1836. és a 1847-1848. években ülésező törvényhozásban. A tanulmány a téma átfogó volta miatt egy szempontra összpontosítva tekinti át Kossuth Lajos részvételét és szerepét a reformkori országgyűléseken, a nyilvánosságért, az országgyűlésekről való hiteles tájékoztatásért való küzdelme szempontjából. Kevéssé ismert, hogy Kossuth már az 1825/27. évi országgyűlésen részt vett, mint két távol maradt főrend követe, ekkor azonban a 23-25 éves ifjú még tanulta a politizálást, a szerző kutatásai szerint még nem szólalt fel a kerületi üléseken sem. Az 1830. évi, lényegében koronázási szertartásokra korlátozott diétán a fiatal zempléni ügyvéd nem vett részt. Az 1832-ben megnyílt országgyűlés kezdetén azonban bár a hagyományok szerint csak „néma tanú" szerepre kárhoztatott „absentium ablegatus" (távol levők küldöttje) minőségben került a testület tagjai közé - országos meglepetést okozva a teljes jogú tagokhoz hasonlóan többször felszólalt ügyrendi kérdésekben. A tanulmány újdonsága, hogy az ambiciózus Kossuth e szerepét végigkíséri ezen az országgyűlésen. Ismerteti a szabad sajtó kérdésében kifejtett álláspontját, a távol maradt főrendek és az őket képviselő követek egyenlő jogállásának elismertetése érdekében folytatott küzdelmét. Kossuth elérte, hogy az absentium ablegatus kar is képviseletet kapott az országgyűlés által kinevezett választmányokban. Kossuth sikeres politikai tevékenysége bizonyítéka, hogy őt is beválasztották az 1836: XXXVII. tc. által a Nemzeti Múzeum új épülete létesítéséről és gyűjteményei jegyzékeléséről intézkedő választmány tagjai közé. A tanulmány áttekinti Kossuth közjogi nézeteinek fejlődését az országgyűlési „coordinatio", tehát a szervezeti és működési rendezés kérdésében. Bemutatja, hogy a személyes erőfeszítései eredményeinek is nagymértékben köszönhetően megteremtett ellenzéki szervezeti egység és program dacára eléggé megosztott nézeteket valló szabadelvű táborban ő volt az, aki a leginkább következetes nézeteket vallotta a francia-belga típusú polgári parlamenti szuverenitás tartalmáról. Ugyanakkor jól látta, hogy a hagyományos rendi országgyűlés gyökeres korszerűsítése veszélyekkel, a Karok és Rendek egyes csoportjai közötti ellentétek fokozódásával jár, ezért a szervezeti változtatásokat alárendelte a nemzet jövője számára létfontosságú reformok elfogadtatásának. Az országgyűlési nyilvánosság, a szabad sajtó kérdésében